Zene-Világ-Zene: Újévi koncert

2015. január 8. (csütörtök) 19 óra

Bálint János fuvolaművész és Szilvágyi Sándor gitárművész koncert

 

BACHTÓL-BARTÓKIG

A címben nem sok előrelépés történt az ABC rendje szerint, a zenetörténetben viszont több mint 200 év. Ennek a 200 évnek a muzsikájából szemezget műsorán Bálint János fuvolaművész, és Szilvágyi Sándor gitárművész

2015. január 8-án csütörtökön este 7 órakor Szentesen a ZENE-VILÁG-ZENE sorozat újévi első koncertjén.

Újra két varázslatos hangszer, elismert fantasztikus előadók kezében, akik a színpadon szó szerint varázsolnak a zene eszközével, elbűvölve a klasszikus zene kedvelőit.

Bálint János 1961-ben Hódmezővásárhelyen született, tanulmányait Szegeden és Budapesten végezte. 2008-ban Liszt-díjjal kitüntetett művész, aki a fuvolázás művészetét játéknak tekinti, a koncertezés boldogsággal tölti el. Jól érzi magát a színpadon, ahol minden koncertjén száz féle hangulatot, ezer féle hangárnyalatot csalogat elő hangszeréből.

Szilvágyi Sándor 1964-ben született Budapesten, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának és a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola oktatója. Szólistaként és kamaramuzsikusként rendszeresen fellép külföldön is. Rangos gitárkurzusok kedvelt előadója. 2007-ben Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták munkáját.

A közös muzsikálás különös csemegének ígérkezik, de néhány mű erejéig szólóban is megmutatkozik az est folyamán a két művész.

Bach C-dúr szonátájától Bartók Román népi táncáig ível a műsor, közben kitekintve egy kis 20. századi argentin gitár muzsikára.

Úgy gondolom, ennél csalogatóbb dologra már nincs is szükség ahhoz, hogy találkozzunk a szentesi zeneiskola hangversenytermében január 8-án.

                                                                                                                            Kocsis Györgyi

 

A videóink nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

 

Szentes, 2015. 01. 05.

 

.