Mesedélután a Napocska csoportban

A Nyolcszín Virág óvoda Napocska csoportjában a Magyar Kultúra Napja alkalmából

 

 

 

2015. január 26-án a Klauzál Utcai Óvoda Napocska csoportjában a Magyar Kultúra Napja alkalmából mesedélutánt szerveztek a szülők és az óvó nénik közösen a gyermekek számára. A délután programjában szerepelt diavetítés, - melyben egy anyuka vetített és mesélt a gyerekeknek, - illetve bábozás, amelyet szintén vállalkozó kedvű és mesélni szerető anyukák választottak, s adtak elő az izgatott apróságoknak.

 

 

 

Ezt követően gyermekek és szülők együtt játszottak Activity játékot, ismert mesék szereplőit, eszközeit lerajzolva, elmutogatva, vagy éppen körülírva, amely sok mókás pillanatot szerzett a résztvevőknek. Legvégül pedig - a szokásoktól eltérően nem a gyermekek mondtak verset szüleiknek ez ovis alkalmon, hanem -, a szülők mondhatták el kedvenc gyermekverseiket a figyelmes hallgatóságnak. Ezzel a programmal is szeretnék felhívni a figyelmet az óvó nénik és a szülők, a könyvek, a mesék, a mesélés, a közös játék fontosságára, örömforrásra, kapcsolaterősítő szerepére.

 

 

 

További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2015. 01. 29.

 

.