Boros siker az Implom versenyen

Implom József helyesírási verseny eredménye

 

 

 

Az év első jelentős iskola versenye az Implom József Helyesírási Verseny, melyet 2015. január 14-én immáron 23. alkalommal szervez meg a Boros Sámuel Szakközépiskola. Ezen a versenyen együtt értékelik a szegedi és a megyei versenyzők produkcióját, és a tét az országos döntőbe való bejutás.

 

 

 

Somosné Puskás Krisztina igazgató köszöntötte a vendégeket a verseny kezdetén, majd Szirbik Imre polgármester egy érdekes történetet mesélt el, mely egy pekingi látogatásakor esett meg vele. Ugyanis megkérdezték tőle, hogy nem nagy luxus egy olyan nyelvet fenntartani, melyet csak annyian beszélnek, mint Peking lakossága. Mert ha a kínait tanulnánk, akkor a föld lakosságának az egyharmadához tartoznánk.

Így gondolkodik egy nagyhatalom, de éppen e miatt kell ápolnunk nyelvünket és őriznünk identitásunkat.

 

 

 

Vajon a korszerű világban, amikor a globalizáció közel hozza a távolságokat, és alapvető feltételként szabja, hogy legyen egy olyan nyelv amelyen kommunikálni és megértetni tudjuk egymást, akkor mi a jövője ennek a nyelvnek. Ezeréves történelmünk példa arra, hogy ezt a nyelvet nem egy zárt dobozban őriztük, hanem rengeteg változáson és fejlődésen esett át és mindig tud megújulni. Ez mutatja, hogy még mindig van jövője és ezt a jövőt mi biztosítjuk és ennek a nyelvmegőrzésnek célja a verseny.

 

 

 

A megnyitó után a termekben már helyet is foglaltak a három kategóriában nevezett versenyzők (gimnazisták, szakközépiskolások és szakiskolások).

 

 

 

Eredmények

Szakközépiskolai kategória

I. Brusznyiczki Bettina

Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola, Szentes

(felkészítő: Beszterceiné Sarkadi Nagy Zsuzsanna)

II. Horváth Brigitta

Kőrösy József Gazdasági SzKI, Szeged

(felkészítő: Dr. Varczába Anna)

III. Tóth Szabolcs,

Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi SzKI, Szeged

(felkészítő: Szántóné Benkő Judit)

 

Gimnáziumi kategória

I. Kiss Nikoletta

Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Szeged

(felkészítő: Horváth Szabolcs)

II. Zelei Melitta Kitti

Horváth Mihály Gimnázium , Szentes

(felkészítő: Molnárné Szűcs Melinda)

III. Simon Dávid

Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged

(felkészítő: Kúti Gergő)

 

Szakiskolai kategória

I. Szűcs Anna

Corvin Mátyás Tagintézmény, Hmvhely

 

A kategóriák első helyezettjei jutottak tovább az országos döntőbe!

 

 

Simondán Beatrix,

fk.: Beszterceiné Sarkadi Nagy Zsuzsanna,

Brusznyiczki Bettina

 

Szentest és a Boros Sámuel Szakközépiskolát Brusznyiczki Bettina és Simondán Beatrix (aki a rendező iskola jogán) jutott tovább a Kárpát-medencei döntőbe.

 

További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2015. 01. 14.

 

.