Telt ház lesz az uszodamegnyitón!

Első nap a jegyek 90%-ára regisztráltak!

 

 

 

2014. augusztus 3-án már reggel 8 órakor beálltak a fedett uszoda megnyitóünnepségére regisztrálók az üdülőközpont erre az alkalomra megnyíló jegypénztárához. Három óra alatt a férőhelyek 80%-a gazdára talált. A délután 4 órakor már csak 10% igénylő lap maradt a pénztárban, melyet másnap (azaz hétfő) még kiadnak reggel 9 órától!

 

 

 

Többen érdeklődtek, hogy mikorra érdemes menni a regisztráltaknak, hogy elfoglalják a helyüket?

Aki kényelmesen akarja elfoglalni az ülőhelyét, annak érdemes 15.00 óra körül érkezni. Ekkor még valószínűleg várni kell, de a tömegben lehet majd beszélgetni. Az érkezők érkezési sorrendben kapják meg a helyjegyüket (!!!) ezért is érdemes időben érkezni!

 

 

 

A vendégeknek az alábbi szabályokat kell betartaniuk, melyet a regisztrálással elfogadtak:

 

1. A fedett uszoda területén nem fogyaszthat alkoholt, illetve a dohányzással kapcsolatos hatályos előírásokat köteles betartani.

2. Nem folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvény rendjét megzavarja, meghiúsítja vagy veszélyezteti a sportrendezvényen résztvevők személy és — vagyonbiztonságát.

3. Rasszista vagy gyűlöletre uszító, a sportszerű szurkolással össze nem egyeztethető magatartást nem tanúsíthat.

4. A tiltás alá nem tartozó feliratot, transzparenst és zászlót a kerítésre, korlátra, illetve oszlopra csak a szervező és rendező engedélyével helyezhet el, azzal a kihelyezett reklámokat, menekülési útvonalakat nem fedheti le.

5. Köteles a sportrendezvény befejezésének az időpontjában, valamint a szervezőnek, a rendezőnek és a rendőrségnek a személyi — és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet kialakulása miatt tett felhívására a sportrendezvény helyszínét elhagyni.

6. Nem folytathat hivatalos engedély nélküli vállalkozási, aktuálpolitikai tevékenységet.

 

 

 

Szentes, 2014. 08. 03.

 

.