Tornyai képek a Koszta Múzeumban

 

A Tornyai János Múzeumban vasárnap óta tekinthető meg Koszta József festőművész páratlan, több mint százötven alkotását felvonultató gyűjteményes kiállítása. A hódmezővásárhelyi Koszta kiállítással párhuzamosan Szentesen Tornyai színről-színre címmel az alföldi festészet másik óriásának életművéből nyílik tárlat április 3-án, csütörtökön 18 órakor a Koszta József Múzeumban.

 

 

 

A készülő kiállítást április 2-án, mutatta be a sajtó képviselőinek Nagy Imre művészettörténész, a tárlat rendezője, valamint ezen esemény keretében került sor egy együttműködési megállapodás aláírására a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, valamint a Koszta József Múzeum között.

 

 

 

Az alföldi festészet óriásairól – Kosztáról, Tornyairól, Nagy Istvánról – írta Kieselbach Tamás művészettörténész, hogy az európai festészet modern irányzatainak sajátos magyar talajból fakadó megnyilvánulásaiként tekint reájuk. Azt mindenképpen kijelenthetjük akár Koszta Józsefről, akár Tornyai Jánosról, hogy az ő ténykedésükkel egyidejű francia törekvésekről első kézből származó és naprakész információkkal rendelkeztek, melyeket fokozatosan beépítettek saját festői nyelvezetükbe, majd alkotói énjük szűrőjén áteresztve azt hasznosították belőle, ami életművük belső fejlődése okán önkifejezésük szempontjából a legmegfelelőbb eszköz volt festői kiteljesedésükhöz. Így hozta létre Koszta József vásznain az „éjszakai napsütést”, vagy így születhettek meg Tornyai János végtelen variációszámú színorgiái a bajai határban, vagy a szentendrei művésztelep parkjában kiválasztott témákról.

 

 

 

A Tornyai János Múzeum gyűjteményéből származó válogatás azt célozza meg, hogy Tornyai János életművének minden fontosabb periódusát vagy jelentősebb képtémáját érzékeltesse színről-színre haladva, de nem „tükör által homályosan”.

 

 

 

A Tornyai János Múzeum gyűjteményéből rendezett kiállítás április 3-án, csütörtökön este hat órakor nyílik meg a szentesi megyeházán. Az eseményen köszöntőt mond Szirbik Imre Szentes város polgármestere. A kiállítást Nátyi Róbert művészettörténész, a REÖK - Regionális Összművészeti Központ művészeti vezetője nyitja meg, a tárlatot Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János Múzeum igazgatója ajánlja a nagyközönség figyelmébe. A vernisszázsot követően a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tanárai adnak ünnepi koncertet.

 

 

Szentes, 2014. 04. 02.

 

.