Kalungu Ütőegyüttes 10 éves jubileumi koncertje

2014. november 28. (péntek) 19 óra

 

A Kalungu Ütőegyüttes születését 2004-re teszik a fiúk, mert ekkor alakult ki, az azóta is változatlan (jelenlegi) felállás. Viszont egyikük sem ekkor kezdte a zenélést, mindannyian a szentesi zeneiskola növendékei voltak, így kerültek kapcsolatba Kertész Ákos tanárunkkal és egymással is.

1998-ban Kertész Ákos vezetésével a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában alakult egy ütőegyüttes, melyben a jelenlegi zenekartagok közül Tóth Gellért játszott, zenésztársai Lévai György és Bugyi András voltak. 1999-ben András és György befejezték zeneiskolai tanulmányaikat, helyükre Bereczky Zsolt lépett, Ákos pedig kisegítette az ideiglenesen taghiányban szenvedő zenekart. 2000-ben Zsolt és Gellért mellé csatlakozott Bubla Bence és Csépe Zsombor. Ez a quartett már huzamosabb ideig működött. Ekkor tanulták meg a ma is szívesen játszott Triót Zempléni Lászlótól, de ez idő tájt vették elő egyik legkedvesebb darabjukat is, Kent Williams African Sketches-ét. 2003-ban csatlakozott a zenekarhoz Mészáros László, majd egy éven belül Takács Ádám is, ezután nem sokkal Zsombor továbbtanulási okok miatt távozott a zenekarból.

Így kialakult a zenekar jelenlegi felállása, amely azóta is változatlan, (egy rövid időt leszámítva, amikor is Gellért néhány évre távozott főiskolai tanulmányai miatt, de később újra csatlakozott hozzájuk). Ebben a felállásban első közös koncertjük 2004 decemberében volt, Zsolt szalagavatóján, és azóta is együtt zenélnek.

 

A fiúk várnak minden érdeklődőt a jubileumi koncertjükre!

 

Az első fellépés képe:

 

 

Koncert promo:

https://www.youtube.com/watch?v=Zadsvyyu3X4

 

 

 

.