Hét-Szín-Virág

 

 

 

2014. január 11-én nyílt meg Kovács Ivánné bútorfestő kiállítása a Könyvtárban. A tárlatot Mód László néprajzkutató az alábbi gondolatokkal ajánlotta a közönségnek:

 

 

 

Kovács Ivánné az 1990-es évek második felében kezdett elmélyülten érdeklődni a festett bútorok készítése iránt, amelynek alapjait egy erdélyi kézművestől, László Ottíliától sajátította el, aki szívesen bevezette a székelyföldi motívumkincs illetve díszítési technikák világába. Időközben más tájak, vidékek hagyományait is felfedezte, amelyek közül említést érdemel a torockói, a hartai és a vásárhelyi népi bútorfestés.

 

 

 

Férjével, Kovács Ivánnal együtt készítik a különböző típusú bútorokat, ládákat, falitékákat, bölcsőket, székeket, amelyek a paraszti díszítőművészet gazdaságát idézik fel.

 

 

 

Az elmúlt évtized kitartó munkájának eredményeként 2013-ban elnyerte a „népi iparművész” címet, ebből az alkalomból nyílt meg a Szentes Városi Könyvtárban eddigi munkásságát megjelenítő időszaki tárlat, amely különböző stílusban díszített bútorokat, ajándéktárgyakat illetve egy kicsinyített, háromszéki szobabelsőt mutat be.

 

 

 

Reményeink szerint egyszer majd a szentesi, eddig kevésbé ismert bútorfestési, bútorkészítési tradíciókat is újjáéleszti!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2014. 01. 18.

 

.