Fürdő álom - "Álom fürdő" épülhet Szentesen

Megszereztük a tervezett wellness részleg terveit

 

 

Hajdanában, danában született egy strandfejlesztési terv, amely még arról szólt, hogy a régi 50 m-es medencetest megtartásával annak élménymedencévé való átalakítással, valamint  fedésével valósult volna meg.

Az előbb leírt elképzelés csak ötlet szintjén maradt, mert az új fedett uszoda építése új perspektívát nyitott a kérdésben.

A strandterület északi csücskében új komplexum létrehozását határozta el az Önkormányzat.

 

  A képre kattintva kinagyítható!!! 

  A képre kattintva kinagyítható!!! 

 

 

A fedett uszoda további fejlesztéseként elkészítették egy ~500m2-es wellness részleg termálmedencékkel és új fedett élménymedence tervét is, vagyis a wellness és élménymedence nem a régi tervben meghatározott helyen, hanem az új sportuszodához kapcsolódva bővítéssel valósuljon meg.

 

 

A tervek szerint több pályázati lehetőséget figyelembe véve több ütemben megvalósítható ez a fejlesztés.

 

 

A cél a fürdő minél több elemét bevonni az év 365 napjába a vendégek számára és nem utolsó sorban a bevételek növelése és üzemeltetési költségek csökkentése érdekében.

A fentiek létrejöttével tehát komplex fürdői szolgáltatás alakul ki az év minden napján, mellyel korszerűbb a kor követelményeit teljesítő és kielégítő üzemeltetést céloz meg.

 

 

Lássuk a terv részletes leírását:

Immáron adott a sportuszoda épülete, melyhez kapcsolódóan a DNy.i homlokzathoz a nagy lelátó alatti gépház fog épülni, az első módosítás szerint.

Adott a gépház épülete is, mely a 33m-es és 25m-es medencék mellett épül, melyhez szükséges a most tervezendő élmény medence vízgépészetét elhelyezni, egy új bővítményben.

 

 

Fedett wellness-termál építészeti kialakítása:

A sportuszoda és élményfürdő komplexuma és annak végleges kialakítása az Önkormányzat bizottságainak jóváhagyásával történt. Ennek megfelelően a strandfürdő északi csücskében helyezték el a 85(88)mx40 m-es sport- és élménycsarnokot, a hosszanti oldalával a parkra nézően. Az elkészült parkolókkal párhuzamosan a rövidebbik oldalon a telekhatártól 3 m-rel a ligeti telekhatártól pedig 1,10m-rel beljebb került, ezzel az egész épület a meglévő 33 1/3 m-es medence közvetlen közelébe.

 

 

A különböző pályázatok más-más célokat támogatnak. Ideális esetben több pályázatból egyszerre épült volna fel a komplexum, de elsőként csak az 50 m-es medence és annak csarnoka valósult meg.

 

 

A tervezett bővítmény oldalhatáron álló vasbeton pillérvázas. A pillérek vasbeton pontalapokon nyugszanak, melyeket vasbeton talpgerenda köt össze. A szembenálló vasbeton pillérekre acélcsövekből tervezett térbeli rácsos tartó támaszkodik 40,0 m fesztávval, vonórudakkal aláfeszítve. A bővítmény hosszabbik oldalán (a nagy csarnok rövid oldala) szintén pillérvázat terveztek. A park felöli, ÉK-i oldalon két szint magassággal indul a szembenálló DNY-i oldal három szinttel szemben. Így a tetőszerkezet folyamatosan emelkedő, íves kialakítású, tehát egyoldali lejtésű féltető. A fedés alatt a wellness-részleg és a szauna világ lesz elhelyezve pihenőterekkel, a másik felében 2db termál medencét terveztek.

 

A wellness helyiségei a megépítendő csarnokban helyezkedik el tehát, külön szerkezeti egységet képezve. Az üzemeltethetőség szempontjából több bejáratot, megközelíthetőséget terveztek.

 

 

Két szintet alakítanak ki és természetesen a földszinten kap helyet a szolgáltatások 90%-a. A helyiségeket gipszkarton válaszfalakkal választják el egymástól, természetes bevilágítás a csarnok nyílászáróin keresztül történik. Az 50m-es uszodatértől az első módosítás alkalmával megtervezett csarnok homlokzati fala választja el, így a wellness-termál tere és az uszoda külön légtérrel rendelkezik. Ennek megfelelően külön légtechnikát terveztek, melynek a helyisége a galéria szintre került.

 

Mivel ide a személyzetnek is fel kell jutni, kialakítottak egy galéria pihenőteret, melyet a földszinti pihenőtérből lehet lépcsőn megközelíteni. Ez a szerkezeti egység (kéz szint), vasbeton pilléreken nyugszik és vasbeton lemezzel alátámasztott. A többi helyen csak álmennyezeti lehatárolást kap, felső hangszigeteléssel. A galéria a külső határoló falakon kívül korlátot kap. A légtechnikai helyiség a gépzaj miatt belsőoldali hangszigetelést fog kapni.

A szolgáltatások helyiségein kívül helyet kap még egy körmerülő medence és Kneipp-medence is. A wellness szauna tér teljes felületén csúszásmentes kerámia burkolat kelül kiépítésre. A pihenőtér termál felőli válaszfala üvegfal, mely 10mm vastag biztonsági üvegfelületet kap. A wellness egész területét belsőépítészeti megoldásokkal teszik majd a kiviteli tervek szerint kellemesebbé, nyugtatóbbá.

 

 

Wellness-részleg funkcionális kialakítása, üzemelése:

A vendég a Vecseri-fok parkolók felöl lép be a wellnessbe. A wellness (masszázs, kozmetika, pedikűr-manikűr) egyik részét az Üdülőközpont vállalkozónak bérbe adja.

A vállalkozó (masszőr, fodrász, kozmetikus, szolárium, manikűrös és pedikűrös) és az üdülőközpont által közösen fizetett diszpécser fogadja, megkérdve hova jött, időpontot egyeztet, és ha a vállalkozókhoz jött helyet foglal, vagy majd jön az időpontjára. Így a kívánt wellness szolgáltatást akár azonnal igénybe tudja venni. Ennek a diszpécsernek a feladata, hogy az előtéri várókat rendbe tartja, az előtéri WC helyiségeket, az öltözőbe ad vállfát, figyeli ott a rendet, tisztán tartja ezt a beléptető részleget és megbízhatóan kezeli a vendégeket, az erről befolyt bevételt, értékmegőrzőt kezeli.

Ha a vendég a wellnessbe jött és nem csak úszni, hiszen az a vendég csak a főbejárat felől jöhet be, akkor a számára ad egy rövid útbaigazítást a diszpécser, közben elveszi tőle a belépőjegy árát, ad egy megfelelő színű karszalagot a kezére és ad neki egy vállfát is az átöltözéshez. Ehhez rendelkezésre fog állni egy koedukált öltöző 40-45 férőhellyel, váltókabinokkal, tusolókkal.

Az a vendég, aki erről jön be, olyan jegyet tud venni, amivel bemehet a fedett 50-esbe is úszni, de a strandot alapból nem használhatja. Lesznek akciós időszakok, amikor igen, de kezdetben nem.

 

A személyzethez tartozik, bent a szauna blokkban egy olyan munkavállaló, aki egyben szauna mester, uszodamester és takarító is egy kicsit, sőt, a drink-vitaminbárt is kezeli.

A vendég tehát átöltözik a koedukált öltözőbe, kijön és a lábmosón keresztül bejön a szauna térbe.

Használja az ott lévő lehetőségeket, mint például a gőzfürdőt (15fő), élményzuhanyokat(1-1fő), infrakabint(3fő), nagy méretű finn szaunát(20fő), kisméretű finn szaunát(10fő), sóbarlangot(10fő), fényterápiás szaunát(10fő). Ezek használata után igénybe veheti a merülő medencét és a Kneipp-medencét, majd iszik egy ásványvizet vagy egy teát ami a szolgáltatás része, külön pénzbe nem kerül, a pihenőben sziesztázik egy kicsit, légkondicionált körülmények között.

 

Persze ha komolyabb dolgot szeretne fogyasztani (csak egészséges, a személyzet számára is könnyen és gyorsan kezelhető termékek), azt ott helyben fizetéssel megteheti. Be lehet vezetni a beléptetésnél a zálogos vagy kauciós rendszert (olyan értékes holmit kérünk el aláírás ellenében zálognak, ami miatt nem éri meg fizetés nélkül távozni), akkor a távozás előtt is rendezhető a fogyasztás (ennek megvannak a veszélyei, de szerencsére a szigorodott törvény miatt, már komoly bírságot vonhat maga után).

A pihenő után jöhetnek a termálmedencék vagy újra a szaunák, majd újra pihenő, mondjuk az emeleti részen, ahol televízió is várja a vendégeket.

A wellness jegybe beletartozik a belső élménymedence használata is, tehát a vendég át tud menni a rövid folyosón az élménytérbe.

Közlekedés közben sehol nem tud a vendég átmenni a fedett 50-es medencetérbe (az élménytérből sem), csak az automatikus ajtón. Minden más ki-be járta csak a vészközlekedés célját használja vagy akció esetén egybenyitható akár minden, de ez csak időszakos lesz.

Az élménytérben olyan személyzet fog dolgozni, akiknek a fő feladata a takarítás, de mindenhol az egész wellnessben is folyamatosan.

Azonban minden személyzet kap kiemelt elsősegély nyújtó tanfolyamot és kibővített medenceőri kiképzést is.

 

 

Az automata ajtó működése a következő:

A vendég bentről az 50-es felé egy gomb megnyomásával vagy mozgásérzékelő segítségével ki tud menni, és az ajtó kinyílik számára.

Visszafelé a technikai felszerelés függvényében pedig vagy a diszpécser a videó kamerás ellenőrzést követően (tehát kvázi egy videós kaputelefonos rendszer lesz beépítve, amit lát és hall a diszpécser, de az uszodamester, szaunás is a wellness vitaminbárban és nyitni is tudják az ajtót) beengedi a jogosultakat, de automatikus infrás karszalag ellenőrzővel is működhet az ajtó, személyzettől függetlenül.

Kicsi lesz az esély a belógásra, hiszen az automata ajtó 50-es medence felőli oldalához nagyon közel lesz az ottani uszodamester helye és neki is feladata lesz a folyamatos figyelés, ellenőrzés.

Az ő munkáját itt még egy takarító segíti, de neki is nyitott szemmel kell járnia ebből a szempontból is.

A teljes személyzetet kézi adó-vevő is összeköti az egész komplexumban.

Visszatérve a vendégekhez, tehát a wellness vendége jogosult kimenni (bemenni) úszni az 50-es medencébe, de aki csak oda vesz majd jegyet (természetesen a korábban leírtak szerint, csak a főbejárat felől tud közlekedni és a központi öltözőben átöltözni), az csak ott tud úszni.

A személyzet a személyzeti ajtón tud közlekedni a wellness öltöző melletti kis folyosónál, így nem kell a vendégek között menniük.

Az élménytérnél, pedig a lelátó alatti WC helyiségek felé vezető ajtóhoz lesz kulcs a személyzetnek és így szintén a vendégek zavarása nélkül közlekedhetnek.

A vendég a főbejárat felől is vehet jegyet a wellnessbe, egyenlőre mint feláras, külön jegykategóriás jegy formájában.

 

 

Ez azt jelenti, hogy jelen technikai felszereltség mellett, aki a strandra jön az nem kap semmilyen karszalagot, aki a wellnesst is megveszi, az kap egy karszalagot a wellness karszalagja mellé, egy úgynevezett közlekedő karszalagot is, ami jogosítja a wellness és a strand közötti ki-be járkálásra is akár.

A főbejárat felől jövő vendégek a központi öltözőben öltöznek.

Ezek mind állandó színű, egyedi (logózott) karszalagok, jó minőségűek, szigorúan csak egyszer használatosak, vízállóak.

Tehát aki csak a wellness-be vált, nem tud kimenni strandolni (kint a személyzet rászól, visszakíséri), a strandolós nem tud bemenni sehová a fedett épületben, a strand- és wellnesses jegyes pedig tud menni mindenhová.

Jogos lehet a kérdés, hogy mi a helyzet azokkal a vendégekkel, akik, csak úszni szeretnének a fedett 50-esben.

Ők kapják az úgynevezett és az előbb már említett közlekedő karszalagot. Ezért a karszalagért cserébe le kell tenni a főpénztárnál az 50-es úszójegy és a strandjegy közötti árkülönbözetet kauciónak.

Ha a vendég nem megy vissza úszás után és a levágás követően a kauciós pénzéért nem adja vissza ezt a közlekedő karszalagot, akkor biztosan letépte magáról és átment a strandra, tehát a pénztáros beüti a gépbe a kaucióját, mint jegyet.

Mérkőzésekkor használják csak a versenyzői pénztárat a fedett épületnél. Minden szurkoló karszalagot kap, ami csak a szurkolásra jogosítja fel őket. 

 

Mi hiányzik a terv megvalósításához?

Megtudtuk, hogy a fürdőfejlesztést, a DAOP-os pályázaton tartaléklistára helyezték, mely ellen a város fellebbezett. A fellebbezésnek helyt adtak, de még nem tudni, hogy a tinta mikorra szárad meg a szerződésen (egyáltalán fog e a toll???).

 

Mikor lesz a fürdő álomból "Álom fürdő"?

Azt csak az égiek és Dr. Lázár János a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetéséért felelős kormánybiztos tudja. Mi szentesiek mindent megteszünk ennek érdekében, így már megjelent a közbeszerzési kiírás, mely ugyan előzetes közbeszerzés, de ezzel is gyorsíthatjuk az álmunk megvalósítását.

 

Kérünk, add tovább és lájkold, ha TE is szeretnéd, hogy
megvalósuljon a szentesi "Álom fürdő"!  

 

Szentes, 2014. 01. 20.

 

 

.