Végső búcsú Imre Ernőtől

2013. szeptember 24-én kísérték utolsó útjára a 95 éves korában elhunyt Dr. Imre Ernő nyugalmazott református esperest, Szentes díszpolgárát.

A búcsúztatás 10 órakor kezdődött a Református Nagytemplomban. Tisztelői, barátai, a hívek egy szál virággal emlékeztek rá – a hozzátartozók kérésére.

Kovách Péter református lelkész
az alábbi gondolatokkal búcsúzott Dr. Imre Ernőtől:

Kedves Gyászoló Testvéreim!

Dr. Imre Ernő  nyugalmazott esperes testvérünk ravatalánál, akit életének 96. esztendejében szólított el közülünk az élet és halál Ura, szívűnknek a gyász miatt érzett fájdalmában hallgassuk meg Isten Igéjét:

Zsolt 103, 1-4

„Áldjad , lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól,

szeretettel és irgalommal koronáz meg. ”  Ámen

Amikor az Úristen, aki mindnyájunk életének ajándékozója, magához szólít valakit közülünk, akkor a szívünket szomorúság és bánat tölti el. Így érezzük ezt most is, hiszen Dr. Imre Ernő lelkésztestvérünket mindannyian jól ismertük, mindannyian szerettük és most, hogy már nem találkozhatunk vele, ez szomorúsággal tölt el minket. Nincs már itt közöttünk és ennek fájdalmas hiányát érzi felesége, Irénke, akivel közel 70 esztendővel ezelőtt kötöttek házasságot, gyermekei, András, Péter és János, az unokák és a dédunokák, a rokonság tagjai. De ugyanígy hiányzik mindazoknak, akiknek lelkipásztora, barátja, ismerőse volt.

Ugyanakkor a szomorúság, a fájdalom és a hiányérzet mellett ott kell lennie annak is a szívünkben, amire a 103. zsoltár hív bennünket. Ott kell lennie a szívünkben az Isten iránti hálaadásnak, köszönetnek, amikor most búcsút veszünk Dr. Imre Ernő testvérünktől.

Azért is választottam, ezt az igét erre a mai alkalomra, amikor búcsút veszünk tőle, mert amikor utoljára találkoztunk a kórházi ágynál, akkor ő ezt a zsoltárt ídézte. Hálát adott Istennek mindazért, amivel őt megajándékozta. Hálát adott Istennek azért, hogy megszólította őt és elhívta a lelkészi szolgálatra. Hálát adott Istennek mindazért, amit benne az élete során elvégzett, mindazért, amire a hosszú évek alatt megtanította.

Legyen a mi szívünkben is most a szomorúság, a fájdalom mellett hálaadás és köszönetmondás a mi Urunk Istenünk felé, mindazért, amivel Dr. Imre Ernő testvérünket megajándékozta, mindazért, amivel rajta keresztül bennünket megajándékozott.

     Azt gondolom, hogy nekünk, akik most itt vagyunk mindnyájunknak van valamilyen története, emléke vele kapcsolatban. Ezek a történetek, találkozások, beszélgetések mindnyájunkban megmaradnak.

Gazdag élettörténetéből csak néhány eseményt elevenítsünk most fel, amikor visszaemlékezünk rá.

Budapesten született 1918. július 25-én. Középiskolai tanulmányai után a Budapesti Református Teológiai Akadémián tanult, ahol 1942-ben szerzett lelkész oklevelet. Kiváló tanulmányi munkájának jutalmául hollandiai ösztöndíjban részesítették, de a német megszállás miatt nem mehetett külföldre tanulni. Segédlelkészi évei alatt ismerkedett meg Székesfehérváron későbbi feleségével Zanka Irénnel, aki a révkomáromi Magyar Református Tanítóképző Intézet végzős növendéke volt.

1943. őszén, 70 évvel ezelőtt  a csabdi gyülekezet lelkészévé választották. Beiktatására október 26-án került. Ugyanezen a napon kötött házasságot, az akkor Csákváron tanító Zanka Irénnel. A front miatt a falut 1945 januárjában kiürítették, ők Felcsútra menekültek. Csak húsvétra jutottak vissza Csabdira. Ott szembesültek a háború pusztításával, a romos templommal.

A nehéz, küzdelmes időszakban nagy meglepetés érte, amikor 1946. tavaszán megérkezett az értesítés, hogy várják a hollandiai ösztöndíjra. Felesége bíztatására vállalta az utat. Később ő is követhette férjét Hollandiába.

A hollandiai ösztöndíj ideje alatt írt disszertációját azonban hazatérte után nem fogadták el, mert a holland teológiát akkor ellenforradalmi szemléletűnek minősítették. A holland út eredménye így nem a doktori cím lett, hanem a lerombolt csabdi református templom újjáépítése, abból az adományból, amit Hollandiában gyűjtött össze erre a célra.

1951-ben választották meg a Szentes-Alsópárt Kiséri Református Egyházközség lelkipásztorává. Negyven esztendőn át, 1981-ben történt nyugdíjba vonulásáig volt a gyülekezet lelkipásztora. Ezalatt a hosszú idő alatt számtalan szolgálatot végzett a gyülekezetben. Házi bibliaórákat tartott, látogatta a családokat és a betegeket. Több száz gyermeket keresztelt meg, sok házasságra kérte Isten áldását és sok-sok ravatalnál megállva hírdette a feltámadás és az örök élet  evangéliumát, vigasztalását a gyászolóknak. Tette mindezt Istentől kapott hittel, kitartással, sokszor nehéz körülmények között.

A szolgálatban mindvégig hűséges társa volt felesége, aki a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanított 38 esztendőn keresztül matematikát és fizikát. Az ő iskolai tanítványaiból nagyon sokan lettek a gyermek-istentiszteletek látogatói, később pedig konfirmáló fiatalok a gyülekezetben.

A helyi gyülekezeti szolgálat végzése mellett rendszeresen járt  evangelizációs szolgálatot végezni sok gyülekezetbe. Teológiai tudását, Istentől kapott előadói tálentumát nem őrizte meg magának, hanem egyházunk szolgálatában felhasználta. Előadásokat tartott,  tanulmányokat írt. Több bibliai könyvhöz írt magyarázatot. Bibliaiskola mindenkinek című kötete már két kiadásban jelent meg. Sokan ismerik gondolatait, hiszen ezekből 3000 darab jelent meg az 500 gondolat című kötetekben.

Tudományos munkásságának elismeréseként 1990-ben a teológiai tudományok díszdoktorává avatták Debrecenben.

Igazi ökumenikus ember volt. Vallotta, hogy lehet ugyanazt az Istent imádni különböző felekezetekben. Meghatározó volt az életében az, amikor Vági László apátplébánost Szentesre helyezték 1979-ben. Ő, a beiktatására – addig szokatlan módon – meghívta református lelkésztársát, aki a meghívást elfogadva, 28 év szentesi szolgálat után először lépte át a Szent Anna római katolikus templom kapuját és köszöntötte az új plébánost. Enne folytatása lett az, hogy Vági László minden reformációi istentiszteletre meghívást nyert és köszöntötte  a református gyülekezet tagjait. A személyes barátság egészen Vági László haláláig, 2008. júliusáig tartott. Minden héten  találkoztak egymással. Ennek a baráti kapcsolatnak köszönhető az, hogy Szentesen, jóval hamarabb, mint máshol az országban, a keresztyén felekezetek békességben éltek egymással, megszűnt az addigi ellentét.

1999-ben a városban végzett szolgálatuk elismeréseként egyszerre kapták meg a Szentes Város Díszpolgára megtisztelő címet.

Dr. Imre Ernő lelkésztestvérünk több egyházi tisztséget is betöltött. Többek között 1988. március 1-től, 1990. decemberéig a Csongrádi Református Egyházmegye espereseként szolgált.

A Szentesi Református Idősek Otthona egyik első lakója volt felségével együtt 2008. januárjában. Itt felajánlotta elektromos orgonáját az istentiszteleti szolgálatokra. Ő volt a bibliaórákon és a vasárnapi istentiszteleteken a kántor. Örömmel, boldogan végezte ezt a szolgálatot.

Ez év júniusában rosszul lett. Súlyos betegséget állapítottak meg nála és félő volt, hogy nem sikerül meggyógyulnia. Az Úristen gondviselésének, szeretetének csodájaként élte meg ő is és mi is, akik imádkoztunk érte, hogy meggyógyult és visszajöhetett a kórházból. Boldogan és Isten iránti hálával volt együtt családjának tagjaival, akik a 95. születésnapjának és Irénke nénivel kötött házasságának 70. évfordulója alkalmából köszöntötték őt az Otthon imatermében. Ezen a megható alkalmon keresztelte meg két legfiatalabb dédunokáját.

     A betegség azonban nagyon legyengítette. Sokat küzdött azért, hogy újra megerősödjön, de ennek ellenére szomorúan tapasztalta, hogy egyre fogy a testi ereje. Érezte, tudta, hogy közeledik az elmenetel ideje a számára. Látogatóitól, családtagjaitól, az idősek otthona dolgozóitól elköszönt, elbúcsúzott. Augusztus 24-én újra kórházba került. Fizikai állapota egyre gyengébb lett. Szeretett volna meggyógyulni, újra játszani az orgonán az istentiszteleten.

De ugyanakkor azzal is számolt, hogy az Úristen hazaszólítja őt. Megbékélve, szívében a feltámadás és az örök élet bizonyosságával ment el  szeptember 18-án.

Így most a feltámadás és az örök élet reménységében búcsúzik Dr. Imre Ernő testvérünktől:

•  hűséges hitvese: Irénke,

• három fia: András, Péter és János

• menyei,

• hat unokája: András, József, Klára, Éva, Zsuzsanna, Johanna és házastársaik,

• tizenegy dédunokája

• a Szlovákiában élő rokonok,

• a csabdi rokonok és ismerősök

• a Drahos utcai szomszédok

• a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Csongrádi Református Egyházmegye szolgáló közössége,

• a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség tagjai,

• a Szentesi Református Idősek Otthona dolgozói és lakói

• búcsúznak tőle mindazok, akik az Otthonban látogatták, a kedves barátok és ismerősök

„Tudom, az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.”

Dr. Imrényi Tibor ortodox lelkipásztor
az alábbi gondolatokkal búcsúzott Dr. Imre Ernőtől:

Kedves testvérek, lelkésztársak és gyászoló rokonok!

„Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.” (2Tim 4,2)

Szeretett keresztény testvéremre, Krisztusszerető és bibliaszerető idős bátyámra ezzel az igével emlékezem.

Fáradhatatlan igehirdető volt, hirdette az igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan idők jártak.

Mert jó, dicséretes és örömteli dolog alkalmas közösségnek és alkalmas időben Jézus Krisztusnak, Urunknak és Megváltónknak, az élő Isten Fiának evangéliumát hirdetni. Ám az igehirdető kiváltképp akkor tölti be igazán hivatását, akkor mutatja meg Ura iránti szeretetét és hűségét, amikor van ugyan közösség, van alkalom is, csak az idő alkalmatlan, vagy egyenesen rideg, zord, fenyegető.

Szeretett Ernő testvérünk, alkalmas és alkalmatlan időkben egyaránt, Ura iránti szeretetének és hűségének jó példáját hagyta ránk.

Fiatal szentesi lelkész voltam, amikor egy alkalommal meglepő kéréssel állított be a Kossuth utcai parochiánkra: szeretne angolul tanulni. Elmondta, hogy az angolt egyre többen beszélik hazai és nemzetközi papi körökben, egyre több biblikus irodalom jelenik meg ezen a nyelven, ezért számára ez lassan nélkülözhetetlen.

Három év híján harminc év korkülönbség volt közöttünk, és eljött egy fiatal, pályakezdő lelkészhez nyelvet tanulni. Ifjakat messze leköröző szorgalommal és gyorsasággal haladt előre a tanulásban.

Nem tudom, ellenben, ki tanult többet a másiktól. Azt hiszem, hogy én tőle. Mert nekem főként az volt a feladatom, hogy korrigáljam azt, amit ő idegen nyelven, élőszóban vagy írásban összeállított ─ komolyabb vagy könnyedebb témákban ─, és ezekről elbeszélgessek vele.

Ő pedig azt is elmondta nekem, mivel és hogyan készül az igehirdetéseire. Hogyan tanította meg egykor egy egyszerű, bibliás parasztember arra, hogy Isten üzenete ott van elrejtve számára magában az igében, csak buzgón és figyelmesen kell olvasni, meg kell érteni, és az értelmét a Szentlélek segítségével kibontani.

Ez pedig teljes összhangban volt azzal, amire én Anthony Bloom, londoni ortodox püspöknek egy, az igehirdetőkhöz intézett buzdításában bukkantam:

„Amikor készülsz a prédikációdra, tedd félre a bibliamagyarázatokat, enciklopédiákat, szótárakat, és keresd azt, ami ott az igében egyenesen neked szól, és ha megtaláltad, ha megérintett, ha szíven talált Istennek számodra szóló üzenete, és személyesen a tiéd lett, ezek után már nyugodtan fellapozhatod a kommentárokat, a lexikonokat, és remélheted, hogy az ige hallgatóidat is szíven fogja találni.

Idén, a januári ökumenikus egységhét alkalmával találkoztunk utoljára a templommal szemben létesített testvéri otthonban, kis emeleti szobájában. Számítógép előtt ült, és Bibliát olvasott. Naponta erősítette szívét az igével, és mint mindig, valamilyen feladatra készült. Szeretett Ernő testvérünk és bátyánk ebben is a hűség és a bölcsesség jó példáját hagyta ránk. Tisztában volt azzal, hogy hány éves. Nem szavakkal, hanem példájával vallotta azt, amire a régiek bennünket is tanítottak:

„Úgy élj, mintha holnap már Isten előtt kellene állnod, de úgy dolgozz, mintha örökre itt maradnál a földön.”

„Legyen néked, boldogságra méltó, feledhetetlen testvérünk örök emléked.”

Nem itt a földön, mert ez a föld elmúlik (Mt 24,36), hanem Isten kezében.

Ámen.

Dr. Imrényi Tibor ortodox lelkipásztor

Végezetül hallgassuk meg Ernő bácsit, aki a beiktatásának 60. évfordulóján 2011. szeptember 11-én beszélt életéről, munkásságáról, hitvallásáról, szeretteiről az ünnepi istentiszteleten.

Isten veled Ernő bácsi!

Szentes, 2013. 09. 25.