Megindulhat hétfőtől az úszásoktatás a gyógyfürdőben

Jó hír! Újra fürdőzhetnek a gyerekek a melegfürdőben!

 

 

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Szentesi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete örömmel tájékoztatja Szentes város közösségét, hogy az érintettek szoros együttműködésének eredményeképpen a Dr. Bugyi István Kórház, Gyógyfürdő és nappali Kórház udvari medencéjét 2013. augusztus 30-tól ismételten igénybe vehetik a tizennégy év alatt gyermekek.

 

2013. szeptember 4-én megtartott sajtótájékoztatón dr. Surányi Anita tisztifőorvos elmondta, hogy a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház főigazgatója, Dr. Kalmár Mihály kinevezését követően felvette intézetükkel a kapcsolatot abból a célból, hogy a Gyógyfürdő szolgáltatásai a tizennégy év alatti gyermekek számára is elérhetőek legyenek.

 

 

 

Farkas Sándor országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a szentesi lakosság részéről régóta élő igény, hogy a családok együtt vehessék igénybe a fürdő szolgáltatásait, és a gyermekek úszásoktatása a Dr. Bugyi István Kórház, Gyógyfürdő és nappali Kórházban újra indulhasson.

 

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház e törekvése találkozott a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szentesi Járási Hivatalának azon szándékával, hogy a szolgáltató közigazgatás eszközeivel igyekezzen valós problémák megoldását, megoldásait megkeresni.

 

A sajtótájékoztató videó anyaga hamarosan megtekinthető!

 

A közös munka során — melybe bekapcsolódtak a Csongrád Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv munkatársai is — elsőként a Dr. Bugyi István Kórház szervezte át a gyógyászati tevékenységét, kivonva a Gyógyfürdő udvari medencéjét az egészségügyi ellátásból. Ezt követően átdolgozásra került a Gyógyfürdő üzemeltetési utasítása, módosítva az udvari medence vízellátásának, vízkeverésének módját. Ennek eredményeképpen — bár gyógyvizet továbbra is tartalmaz az udvari medence — oly mértékben változott meg a medence vízösszetétele, melyben az érvényes jogszabályoknak megfelelően a tizennégy éven aluliak nyugodtan fürödhetnek.

 

 

 

A tisztifőorvos hozzátett, hogy a Gyógyfürdő új üzemeltetési utasítását Intézetük határozattal jóváhagyta. Ezt követően a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház főigazgatója. Dr. Kalmár Mihály kérelmének megfelelően a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szentesi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete a legnagyobb örömmel engedélyezte 2013. augusztus 30-án a gyógyfürdő udvari medencéjének használatát a gyermekek részére.

 

 

 

Az egyeztetési folyamat eredményeként a Termál Gyógyfürdő udvari medencéjében és a kupolával fedett Jobb II. Hideg Vizes Kismedencéjében gyermekek is fürödhetnek.

Ez a két medence a továbbiakban nem gyógymedenceként üzemel. A kupolatérben lévő Jobb II. Hideg Vizes Kismedencét a hőcserélő berendezés kicseréléséig saját hideg vizes kutunk vizével töltik fel, míg az udvari medencét a vízforgató berendezés beépítéséig kevert vízzel töltik fel, így a medence vize nem minősül gyógyvíznek.

A Termál Gyógyfürdő többi medencéjének igénybe vételével természetesen a jövőben is lehetőség van gyógyfürdőzésre.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Szentesi Járási Hivatal Népegészségügyi Intézete határozatában felhívta a figyelmet arra is, hogy az udvari ülőmedencét és a kupolatérben lévő Jobb II. Hideg Vizes Kismedencét a 6 éven aluli, továbbá úszni nem tudó 14 éven aluli gyermek csak felnőtt felügyelete mellett veheti igénybe.

A fürdő kupolával fedett gyógymedencéit 14 év alatti gyermekek csak orvosi rendelvényre vehetik igénybe, az igénybevétel céljától függetlenül.

Szentes, 2013. 09. 04.

 

.