"KÉSZ VAN" az új kerékpárút

 

 

 

Már hónapok óta kész van az Ipartelepi út mellet épült kerékpárút, de most tényleg "kész lett" mint az érett paradicsom. Annyira kész, hogy már túlérett, vagyis szottyos, azaz megrepedezett!

 

 

Sok olvasó felháborodva hívott minket, hogy menjünk ki, mert megrepedt a kerékpárút, amit annyira vártak.

Hosszú métereken keresztül fut itt-ott a repedés, de főleg a Legrand utáni szakaszon, melyet a nyitó képen pirossal jeleztünk.

 

 

 

A kerékpárút szegélye több helyen önálló életre kelt, így próbál elszabadulni, amit az aszfalt igyekezett visszatartani, sikertelenül.

 

 

 

Találtunk egy olyan szakaszt, ahol több centis a repedés, ami azért "jó" mert ott lemérhető, hogy milyen vastag az aszfalt réteg, milyen vastag a betonréteg, mert annyira belátható!

 

 

 

 

 

Csak úgy kíváncsiságból megpróbáltuk újjal megpiszkálni a bitument, és a legnagyobb meglepetésünkre nem hogy sikerült megmozdítani azt, hanem szinte morzsolódott!!!

 

Akkor most mi lesz? - kérdezheti az olvasó!

 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy hónappal ezelőtt, a szakemberek, a kivitelező és a műszaki ellenőr is végigsétált a szakaszon és akkor semmilyen megrepedés, elváltozás nem volt a kerékpárúton.

A képeken látható repedések azóta keletkeztek, melyet egyből jeleztek a kivitelező felé a projekt munkatársai.

 

 

 

Természetesen az útszakaszra van garancia így biztos, hogy ki lesz javítva, de mindenek előtt meg kell tudni, hogy mi okozta azt a gyors és nagymértékű elváltozást, ezért talajmechanikai vizsgálatot kértek egy független laboratóriumtól, mely vizsgálat remélhetőleg magyarázatot ad a jelenségre.

Érdekesség, hogy a repedéseket vizsgálva, a kétkomponensű agyagból felhordott felezővonal annyira kemény, hogy a repedés azt tiszteletben tartva, nem azon keresztül futott át, hanem körbekerülte!

 

 

 

Mindenesetre kellemetlen, de most mindenki azon dolgozik, hogy a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságosan és ne repedezéseket kerülgetve tudjanak közlekedni.

 

 

 

A videó felvételen látható repedés olyan széles, hogy abba az éjszaka leple alatt belehajtva nagyobb baja is lesz az illetőnek, minthogy 8-as kerül a kerekébe.

 

 

 

Szentes, 2013. 07. 31.

 

 

 

.