RÁKÁSZ DISCO SZENTESEN

 

Hosszú hetek egyeztetése után végre megvan az időpont! 2013. július 6! Ugyanis régi igény, hogy újra Szentesen élvezhessük Rákász Béla zenei show-ját, melyért a 80-as években a szentesiek még Siófokra is elutaztak. A mai fiatalok csak hallomásból ismerhetik a zenei világ egyik meghatározó alakját Rákász Bélát!

Jöjjön egy pár sztori, melyet az idő ugyan megszépített, de a régi bulik emlékét semmi sem tudja elfelejtetni.

 

 

 

A diszkózást 40 esztendővel ezelőtt, a drámai szakos Horváth Mihály Gimnáziumban kezdte, a pince klubban, még Tesla B-100-as szalagos magnókkal!

 

Hamarosan Szentes legjobb helyén, a Panoráma Presszóban zenélt, aztán Siófokon a Palace előtti idők legnagyobb diszkóiban, a Touring Bárban a Deltában és a 2000 fős, nyitott kerthelyiséges Matrózban dolgozott 1979-1992-ig!

 

Akkor az a hír járta, hogy aki Szentesről megy Siófokra bulizni a Rákász Disco-ba, annak nem kellett gondolnia a belépőjegyre, mert ingyenes volt számára a belépés. Tehát sok-sok szentesi indult neki a szombati éjszakának, hogy a 250 km-t legyűrve egy jót bulizzon.

 

Most július 6-ával kapcsolatban Béla egy nemes felajánlást tett, amit most a siófokiak élvezhetnek, mert aki erre a szombati bulira eljön Siófokról, az ingyen jöhet be a RETRÓ RÁKÁSZ DISZKÓBA!

 

Bélát kérdeztük a zenékkel kapcsolatban:

 

- Sok DJ meghatározott stílusok játszik, te hogy vagy vele?

- Szerintem csak kétfajta zene létezik: A JÓ és a rossz, de rosszat én nem játszok!

 

- Úgy tudjuk, hogy Te, aki fehér kesztyűjében már végig pantomimezted a világot, Szentes-Siófok-Budapest-Las Vegas-t oda- vissza, adtad az ötletet egy fiú csapatnak (direkt nem zenekart mondunk!), a megalakuláshoz!

- A kezdő szignálom akkor a Y.M.C.A.-volt, amit látott pár vidám fiú, akik egy születésnapi bulijuk erejéig kölcsönvették az ötletet. Azóta is használják, saját szöveggel: „Hóóónaljmirigy…” De én nem vagyok irigy!

 

- A Fenyő Miki az általam előadott róla szóló paródiáján olyan jót szórakozott, hogy a Hungária együttes felkért a következő turnéjukhoz műsorvezető-showman-nek! De addigra összevesztek, a Miki kiszállt, és megalakult a Dolly Roll ! Én mentem is az O.R.I. turnéra velük. Hatalmas sportcsarnokos Rock’N’Roll bulikat csináltunk több éven keresztül! A 80-as években a Budapest Spotcsarnokot is megtöltöttük kétszer!

- A sikeres diszkós és O.R.I. vizsga után költöztem fel Szentesről Budapestre még 1979-ben! A vizsgabizottságból D. Molnár Gyuri, a „DeeJay” ajánlott be a S.O.T.E. akkor még No.1-nevű klubjába!  Azonnal szerződést ajánlottak az 1980-as szezonra az UV-fényben pantomimező, táncoló fehérkesztyűimnek, na meg a jól összeválogatott zenéknek köszönhetően! (Itt ajánlom a mai dj-k a figyelmébe, hogy nem a készbe kell beleülni, mert akkor könnyen lecserélhető vagy, hanem nektek kell felépíteni egy helyet, a saját zenei ízlésetek alapján!)

 

 

 

- Eleinte a SOTE-n is alig voltak egy páran, mert csak egyetemisták jöhettek be a szombat esténként 18:00-tól 22:00-ig (!!!) tartandó bulira!  Mert akkor még csak kulturális eseményt lehetett rendezni, így a program eleje egy irodalmi, színházi előadásból állt és csak utána volt egy kis zene és tánc engedélyezve olyan „szocializmus” módon! Ha a színészek, például Koltay Robiék, belehúztak a versmondásba, akkor volt olyan is, hogy csak 1 órát tudtam már zenélni a végén!

Aztán az irodalmi estek helyett koncerteket szerveztünk, kiharcoltuk a nyitva tartás meghosszabbítását is, és valamit én is jól csinálhattam, mert pár év alatt 300 főről 5500 fős csúcsra emelkedett a látogatottság! A SOTE KLUB és a RÁKÁSZ DISCO hamarosan Budapest, aztán 1988-ra pedig már Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye lett. Annyira híresek lettünk, hogy rendszeresen jöttek Osztrák, Nyugatnémet, Franci, Holland, Angol tv stábok forgatni, hogy bemutassák otthon, hogy micsoda bulik vannak a vasfüggöny mögött, a proletár diktatúra ellenére is!!! Volt olyan este, hogy 3 tv-s társaság is forgatott a tömegben és a DJ pultban! Majd lelöktek a színpadomról! A Nyugat Berlini rádiókban rendszeresen játszottak a műsoraimból részleteket, onnan hívtak a kint élő disszidens magyarok, hogy Béla itt szól a hangod a rádióban és képzeld eredetiben, magyarul!!!J))) Hát van egy utánozhatatlan, angolosan beleéneklő konferálási stílusom, az biztos, ami úgy látszik már önmagában is érdekes volt nekik.

- Egészen 2000 végéig zenéltem a SOTE KLUB-an, amikor is jött a techno, ami nem az én világom, így azt én már nem vállaltam, mert nekem a zene, NEM CSAK RITMUSOKBÓL ÁLL! Aztán a rektor egy botrányos szilveszteri plakát miatt be is tiltotta a techno-tivornyát és bezárt a 20 éven át töretlen népszerűségnek örvendő „saját gyermekem „ a SOTE KLUB!

De addig szinte az ország utóbbi 20 évének összes sikeres zenekarát felléptettem: Benkó Dixieland Band, Bergendy, Neoton, Skorpió, Korál, LGT, Tátrai Band, Edda, Beatrice, Hobo Blues Band, Első Emelet, Exotik, Zoltén Erika, Bob Bon, Hevesi Tamás, Kozmix, Hip Hop Boyz, R-Gó, Bikini, Koncz Zsuzsa, Bródy János, Republic, Demjén Ferenc stb.

 

- Ahogy már mondtam, csak kétfajta zene létezik: a JÓ és a rossz!

- De a kettő között a különbséget ma már csak nagyon kevesen hallják, mivel tombol a középszer mindenütt.

- Aki kíváncsi a különbségre jöjjön el Szentesen az Ifjúsági Házba 2013. július 6-án este 19.00 órára egy fergeteges retro RÁKÁSZ DISCO-ba!

 

SZENTESIEK! LEGYETEK SZÍVESEK és OSSZÁTOK MEG MINÉL TÖBBEN!

 

 

Szentes, 2013. 06. 28.

 

.