Nyári Szabadtéri Színház Szentesen - 2013

 

Hamarosan megnyitja kapuját a Nyári Szabadtéri Színház Szentesen a volt Megyeháza udvarán. A Művelődési Központ szervezésében az idén 10 előadás tekinthető meg, köztük musical, színdarab, könnyű- és népzenei koncert.

 

Elsősorban szórakoztató jellegű előadásokat kínálnak a szervezők. Arra is törekedtek, hogy minél szélesebb közönségréteget csábítsanak a nézőtérre, beterveztek ingyenes előadásokat is. Varróné Szabó Ildikó, a művelődési központ igazgatója a tavalyi sikert tűzte ki célul.

 

A szervezők tapasztalják, hogy a fiatal, lelkes művészek előadása sokszor ugyanolyan színvonalas, mint a nagy nevű színészeké, ezért biztatnak mindenkit ezen darabok kipróbálására is a szezonban.

 

Elsőként július 2-án, kedden A Rózsák háborúja címmel - fekete komédiát láthatunk 21.00 órai kezdettel Détár Enikő és Rékasi Károly előadásában.

Ezután egy szentesi humorista, Badár Sándor szórakoztatja a közönséget. Utána Bene Zoltán: Bujdosók című drámáját láthatjuk a Móra Ferenc Népszínház előadásában. Július közepén egy igazi zenei csemegét hallhatunk, amikor is ellátogat városunkba a Happy Junior Band a 120 tagú harmonika együttes.

A következő hónap végén a Pannon Várszínház előadásában láthatjuk a Made in Hungária című musical-t.

Augusztusban még öt előadás várja a színház iránt rajongókat, melyekről bővebb információt a plakáton találhatnak.

 

 

Szentes, 2013. 06. 05.

 

.