VI. KERTVÁROSI CSALÁDI NAP A SZÁZSZORSZÉP ÓVODÁBAN

 

 

 

A Köztársaság utcai Százszorszép Óvodában hatodik alkalommal rendezte meg a Szülői Szervezet és az óvoda alapítványa a Kertvárosi Családi Napot. A rendezvény a támogatók és a szülők összefogásával valósulhat meg. Bevétele az alapítvány vagyonát gyarapítja, melyből az óvoda dolgozói és a szülők javaslata alapján játékeszközökkel és fejlesztő eszközökkel bővül az óvoda.

 

 

 

A rendezvény nagyon sok programmal, bemutatóval, és játéklehetőséggel várta az érdeklődőket. A gyerekek ugrálóvárban, labirintusban, akadálypályán próbálhatták ki ügyességüket, táncbemutatókat, hangszerbemutatót, citerazenekart láthattak, illetve kézműves foglalkozásokon alkothattak. Aki ezekbe a programokba nem tudott bekapcsolódni, azokat várta a horgászás, a zsákbamacska, lovaskocsizás, pónilovaglás, illetve arcfestés, csillámtetkó, mézeskalácssütés.

 

 

 

A családi vetélkedőket most is nagy érdeklődés kísérte, ahol szülő s gyermek együtt versenghetett az értékes díjakért.

 

 

 

A megéhező, megszomjazó résztvevőket büfé várta, illetve a gazdag programok végén a paprikáskrumpli. Vacsora közben került sor a tombolatárgyak kisorsolására, majd a sikeres napot a Pom- pom együttes előadása zárta.

 

 

 

Az óvoda Szülői Szervezete vállalta a rendezvény szervezési feladatait, de a megvalósításba minden szülő bekapcsolódott. A programok megvalósulását támogatta Szentes Város Önkormányzata és még sokan mások. A siker kulcsa a szülők és az óvoda dolgozóinak összefogása és tenni akarása a gyermekekért!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2013. 06. 14.

 

.