Földrengés Szentesen

 

 

 

Szerdán a reggeli órákban Magyarország déli megyéiben gyenge földmozgást észlelek, amely miatt a szentesi Kontaset Kft. telephelyének északi sarkában fekvő főépület alatt a vízvezeték szivárogni kezdett, amely az épület alapját támasztó földet elmosta, ezzel meggyengítette az épület észak-keleti falának alátámasztását.

A meggyengült alap eldőlt, és vele megmozdultak a felette levő épületelemek is. Az épület szintjei közötti közlekedést szolgáló lépcsőkarok erre, az észak-keleti falra terhelték a tömeget, így az emelten dolgozók az épületet elhagyni nem tudták.

 

 

 

Az esetet a portaszolgálatos észlelte, aki ezt azonnal jelezte a műszakvezetőnek, és ezzel egy időben a 105-ös telefonszámon értesítette a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítását, amely intézkedett a megfelelő egységek riasztásáról.

 

Ez volt a feltételezett eset, melyen a szentesi tűzoltók gyakorlatoztak. A gyakorlat helyszínére érkezett szentesi egység az épület dolgozóit kimenekítette a veszélyessé vált épületből, és gondoskodott a falak megtámasztásáról is.

Tehát senkinek sem kell megijedni Magyarország déli részén a Szeizmológiai Obszervatórium nem regisztrált földmozgási tevékenységet, csak gyakorlat volt!

 

 

 

Szentes, 2013. 06. 19.

 

.