Bringázz Szentes!

Egy nap a kerékpárosokért

 

Szentes Város Önkormányzata a DAOP-3.1.2/A-11-2011-0001 nyertes pályázatnak köszönhetően amellett, hogy új kerékpárutakat épített, a szemléletformálásra, a kerékpáros életforma népszerűsítésére is odafigyel. A pályázatnak köszönhetően, Szentes erősítheti kerékpáros város mivoltát, ezáltal többek között a turisztikai értéke is növekszik.

 

A szemléletformálás keretében június 11-én különböző programokkal készülnek a szervezők:

A rendőrséggel közös szervezésben délelőtt 9:45 órától a Koszta József Általános Iskola 3. és 4. osztályos tanulóinak tartanak KRESZ oktatást, majd a gyerekek ügyességi pályán is kipróbálhatják a tudásukat. A legügyesebbeknek a Varga-Bringa kerékpárszaküzlet ajánlott fel jutalmat. Az iskolába 10 órakor ellátogat Szűcs Lajos Alpolgármester Úr is.

 

Délután három órától a szentesi sportpályánál tartanak BMX bemutatót az érdeklődőknek.

Ezen túl ezen a napon városszerte apró figyelmességre számíthatnak a kerékpáron közlekedők.Délelőtt 11 órakor Szibrik Imre Polgármester Úrral is találkozhatnak a Kossuth téren az érdeklődők.

A szemléletformáló kampány mellé odaálltak szentesinagy vállalatok is, többek között a Hungerit Zrt., a Legrand Zrt., MetalCom Zrt. a DélKerTész valamint a HK-CERAM Kft.

 

A kampány fontos üzenete, hogy kerékpározni jó, mert amellett, hogy egészséges még a fenntartása is olcsó, környezetkímélő és gyors közlekedési eszköz.

 

Az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt során amellett, hogy a már meglévő kerékpár utat felújították, további 2,24 km hosszú új szakaszt is építettek és a horgásztó mellett kerékpáros parkoló is kialakításra került.

 

 

7.30-8.00:

1. Délkertész, Metalcom Zrt. cégeknél meglepetésben részesülnek a kerékpárral érkezők.

2. Általános és Középiskolákba kerékpárral érkezőket is jutalmazzuk.

 

8.00-9.00

A Legrandhoz érkező irodai kerékpáros dolgozókat jutalmazzuk.

 

9.45 – 12.00

Koszta József Általános Iskola

3. és 4. osztályos gyerekeknek tartanak KRESZ oktatást Szentesi Rendőrkapitányság közreműködésével és állítanak fel egy ügyességi pályát ahol a gyerekek felmérhetik kerékpározási tudásukat.

Varga-Bringa ajánlott fel jutalmat a legügyesebbeknek.

10:00-kor ide látogat el Szűcs Lajos Alpolgármester Úr.

 

11.00-12.30 és 14.30-16.00

Belvárosi kerékpárosok megajándékozása:

1 / Kossuth téren, a körforgalom mellett, a tér felöli részen.

2 / A Pollák melletti körforgalomnál, az élelmiszer üzlet előtti részen.

11:00-kor Szirbik Imre Polgármester Úr is részt vesz az osztásban.

 

13.00-14.30

Cégekhez megyünk ki, azokkal találkozhatunk, akik befejezték a 6 órakor kezdődő műszakjukat és azokkal, akik a délutánit fogják elkezdeni. Ajándékot kapnak.

Cégek: Hungerit Zrt., Legrand Zrt., HK-CERAM Kft.

 

15.00-15.30

Szentesi extrém sportolók bemutatója a Sportközponthoz tartozó BMX pályán

 

A "Bringázz Szentes! - Egy nap a kerékpárosokért" kampány fő támogatója a Magyarvíz Kft., aki a kampány ideje alatt a Prímavera ásványvizet biztosítja a szentesiek számára.

 

Bringázz Szentes!

 

 

Szentes tesz a környezetért és az emberekért

 

 

 

.