154 km kerékpározás 154 év emlékére

 

 

 

Négy esztendővel ezelőtt a Horváth Mihály Gimnázium tanárai és diákjai az iskola 150. évfordulója alkalmakor indította azt a hagyományt, hogy az iskola megalapításának évfordulójával megegyező kilométert tesznek meg kerékpárral.

 

 

 

A tegnapi napon már 154 km-t kellet annak a közel 20 kilencedikes diáknak és 10 tanárnak tekerni, akik folytatják az elindított hagyományt.

 

 

 

 Tóth Tibor tanár úrtól a kezdeményezés "motorjától" megtudtuk, hogy két körön kerékpároztak ebben az évben. A kisebb kör az Ady E. utca, Szalai utca, Rákóczi utca és vissza  a Kossuth utcán a Görög sarokig, a nagyobb viszont egy 8 km-es út: Ady E. - Szalai u. - Rákóczi u. - Magyartési út majd vissza Rákóczi utcán a Kossuth térre.

 

 

 

A csapat 2013. június 11-én délután háromnegyed 1-kor kezdett neki a 154 km-nem melyet kb. este 20 óra 45 percre teljesített.

 

 

 

 

 

Szentes, 2013. 06. 11.

 

.