Posztolj verset az utcára!

Tedd láthatóvá a költészetet!

 

 

 

Március 21-én ünnepeltük a nemzetközi Költészet Napját. Ebből az apropóból szerveződött egy országos akció, melynek címe: Tedd láthatóvá a költészetet! A mozgalom lényege, hogy ezen a napon minden versszerető, aki csatlakozik, valamilyen módon láthatóvá teszi a költészetet, a lehető legkreatívabb módszerekkel, pl. utcai versplakátolással, szórólap-osztogatással, nyilvános helyeken történő versmondással stb.

 

 

 

A Bartha diákjai csoportosan vettek részt az akcióban. Március 20-án, délután fél kettőkor indultak, és végighaladva a városon, rengeteg helyre sikerült eljutniuk: több általános iskolába, középiskolákba, magánüzletekbe, könyvtárba stb.

 

 

 

Minden helyen hagytak valami nyomot magunk után: hol egy verset, hol egy képet, egy-két szórólapot stb. A diákok roppant lelkesek voltak, de ki kell, hogy hangsúlyozzuk, hogy az emberek többsége is pozitívan állt az akcióhoz (miután leküzdötték első meglepetésüket): szinte mindenhonnan támogatást kaptak.

 

 

 

Ezúton is szeretnék megköszönni a városi közterület-felügyelet, a különféle oktatási intézmények és magánüzletek támogatását. Reméljük, sikerült hagyományt teremteniük, így jövőre talán több iskolával összefogva vehetünk részt az akcióban.

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2013. 03. 21.
 

.