Háromszoros a túljelentkezés a KatonaSuliba

 

 

 

Háromszoros a túljelentkezés a szentesi Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola „katonai” osztályába. A diákok itt választható érettségi tantárgyként tanulják a katonai alapismereteket, a leendő elsősök részére március 14-én tartották a fizikai alkalmassági felmérést.

 

A felvételi elbeszélgetésen olyan kérdésekre kellett felelni a diákoknak, mint, hogy "Holnap mit ünneplünk?", "Ki volt Kossuth Lajos". Most sokan felszisszennek, hogy milyen könnyű kérdések, de volt aki még az aznapi dátumot is elfelejtette izgalmában. A rendőrség részéről a motiváció után érdeklődtek, itt már bőbeszédűek voltak a diákok.

 

Négy osztályban mintegy száz diák tanulja választható érettségi tantárgyként a katonai alapismereteket a Zsoldos-középiskolában Szentesen. Szép Ilona igazgatóhelyettes, tantárgyfelelős elmondta: 2009-ben kapcsolódtak a programhoz, ami az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred közelsége miatt kézenfekvő volt.

 

 

 

A rendészeti-honvédelmi alapozó szakmacsoportos oktatás keretében szeptemberben már az ötödik évfolyam kezdi meg a speciális jellegű szakiskolai képzést, az évfolyamonkénti egy osztály diákjainak fele katonai, a másik fele pedig rendvédelmi alapismereteket tanul.

 

Az igazgatóhelyettes hangsúlyozta: kiváló az együttműködésük az ezreddel, szinte napi kapcsolatban egyeztetik a feladatokat. A katonai alapismeretek tantárgy órarendbe iktatását azért is tartották fontosnak, hogy olyan gyakorlati tudást tudjanak kínálni a diákjaiknak, amely segítségével könnyebben eligazodnak a való életben, képesek lesznek majd leküzdeni az előttük álló kisebb-nagyobb nehézségeket. Nem az a céljuk, hogy az ezekben az osztályokban tanulók valamennyien katonák legyenek, de fontos, hogy a fiatalemberek közül minél többen megismerjék az átlagosnál lényegesen komolyabb fegyelmet, rendet, amiből aztán később akár a polgári életben is profitálhatnak. Emellett a tantestület felelősséget érez azokért a végzősökért is, akik az iskolában eltöltött évek után nem tudnak vagy nem akarnak a tanult szakmájukban elhelyezkedni. Őket így egy lehetséges másik életpályamodellel is meg tudják ismertetni.

 

 

 

Az ezred részéről Szabó István őrnagy, az alakulat személyügyi főnöke tartja a kapcsolatot az iskolával. Munkáját Kállai Ernő őrnagy, a helyőrség-támogató parancsnokság parancsnokhelyettese, Lőrincz Gábor nyugállományú őrnagy, a Honvéd Rákóczi Sportegyesület elnöke, Kollár László zászlós, az ezred vezénylőzászlósa, Kovács Béla és Mészáros János főtörzsőrmesterek, valamint Sipos Szilveszter és Ömböli Dániel törzsőrmesterek segítik. Részt vesznek az iskolai programokon és a tanítás mellett a tantárgyhoz kapcsolódó programot is szerveznek a diákok részére.

 

 

 

Minden tanulót elvisznek például a hadtörténeti múzeumba, Kecskeméten megnézték a Gripeneket, Szolnokon pedig meglátogatták a helikopterbázist és a repülőmúzeumot is. Lehetőség szerint meghívják a gyerekeket az ezred nagyobb gyakorlataira is, így valószínűleg idén a diákok láthatják majd Ercsinél a műszakiak dunai átkelését és a szentesi laktanyában külszolgálatra készülő EUFOR-kontingens zárógyakorlatát.

 

 

 

Természetesen a „katonai” osztályok minden évben részt vesznek a műszakiak napján is, de itt már nem vendégként, hanem mint házigazdák. Kalauzolják a látogatókat, segítenek a szervezőknek, a katonákkal közösen önvédelmi bemutatót fognak tartani és egy külön sátruk is lesz, ahol az érdeklődőket a KatonaSuli-programmal fogják megismertetni.

 

 

 

Szabó őrnagy az ezred és az iskola közti együttműködés egy távolabbi célját is elárulta: a Honvédelmi Minisztérium támogatásával a „debreceni modellt” Szentesen is szeretnék megvalósítani. Tervük egy katonai középiskolai osztály indítása, hiszen a tágan értelmezett dél-alföldi régió alakulatainak − Kecskemét, Szentes, Hódmezővásárhely, Szolnok − leendő altisztjei és tisztjei katonai alapképzésére kiválóan alkalmas a szentesi Zsoldos-iskola, ahol szeptembertől az elsősök a katonai ismeretek mellett már gépészeti tantárgyakat is tanulnak majd.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2013. 03. 21.
 

.