Foghúzás: csuklós busz, utasokkal!

 

 

 

Sinka Zsolt “Popey” a fogai közé szorított kötéllel húzott el egy BKV-buszt és 44 utasát. Látványos mutatványával a szentesi erőművész megdöntötte korábbi rekordját. Az eddigi Guinness-rekord foggal húzott közúti jármű esetében egy 9 tonnás busz, amit egy luxemburgi férfi húzott el. A kiválasztott csuklós Ikarus „mindössze” 19,7 tonnát, nyomott, így a Kossuth téren összegyűlt nézők közül jelentkező 44 alkalmi utassal sikerült az össztömeget a kitűzött 21 tonna fölé emelni.

 

Az időjárás nem volt éppen kedvezőnek mondható. Zsolt a szakadó esőhöz illő cipőt választott, ennek ellenére többször megcsúszott, de kitartását végül siker koronázta. A fiatalember rekordját Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke hitelesítette.

 

Sinka Zsolt mozgatott már csupán a fogai segítségével autót, teherautót, sőt vasúti mozdonyt is. A mintegy 90 tonnás MÁV-mozdonyt bemelegítésképpen húzta el a Nyugati-pályaudvar egyik vágányán 2012 decemberében. Néhány nappal később emelte a tétet: a mozdony mögé kötöttek egy személykocsit is, a 140 tonnásra hizlalt szerelvényt 20 méteren keresztül húzta maga mögött!

 

Szentes, 2013. 02. 26.
 

.