Apjukra támadtak Szentesen

 

Összetörte az autóját, majd egy fémcsővel is megfenyegette apját négy fiatalember 2013. február 24-én Szentesen.

 

Még nem tudni, hogy mi vezetett a családi vitához a szentesi Deák Ferenc utcában, de arról értesítették a rendőrséget, hogy L. Zoltán és L. Ádám több alkalommal nekihajtott apjuk bejárón parkoló autójának, majd őt magát is el akarták ütni. Később két társukkal, K. Sándorral és K. Istvánnal visszatértek, ismét fenyegetőztek, majd egy vascsövet is elővettek. Végül a helyszínen lévő rendőrök tudták csak a kedélyeket lecsillapítani. Ezután a testvérpár valamint két társuk ismét autóba pattant és elmenekültek a helyszínről. Néhány perccel később állították elő őket a rendőrök, akik a vascsövet is megtalálták az autó csomagtartójában.

A Szentesi Rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a négy férfi ellen. A nyomozás feladata tisztázni, hogy pontosan mi és miért történt.

 

Szentes, 2013. 02. 25.
 

 

.