Két szentesi matematikus csapat az országos döntőben

Bolyai Matematika Csapatverseny megyei döntője

 

Az Összedolgozási Képesség Fejlesztéséért Alapítvány (ÖSSZKÉP Alapítvány), a Veres Péter Gimnázium és Nagy-Baló András a 2013/2014. tanévben ismét megrendezte a Bolyai Matematika Csapatversenyt. A verseny immár 10. alkalommal került kiírásra.  E tanévben az ország teljes területén valamint Kovászna és Hargita megyékben versenyeztek 3-8. évfolyamig a matematikát kedvelő diákok.

A verseny célja: „Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget teremtett arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhették tudásukat.” (Részlet a versenykiírásból.) A verseny fővédnökei: Dr.Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár Prof. Dr. Freund Tamás

 

A 2013. október 11-én megrendezet megyei döntőn a 4 fős csapatokban 13 feleletválasztós és 1 írásbeli kidolgozást igénylő feladatot kellett megoldani. Csongrád megyében a hat megyei döntős helyszín egyike volt a szentesi Koszta József Általános Iskola, ahol Szentes és Csongrád városok versenyzői vettek részt, összesen 65 csapattal és 260 fő versenyzővel.

 

A verseny megyei szintű, ünnepélyes eredményhirdetésére október 25-én került sor a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában.  A hagyományoknak megfelelően, az évfolyamok 6-6 legsikeresebb csapatait és az eredményes felkészítő pedagógusokat díjazták a kiírók. Az évfolyamok 1. helyezett csapatai képviselik megyénket a 2013. november 23-i országos döntőn.

 

 

Megyei élvonalban szereplő, díjazott szentesi csapatok és felkészítő tanáraik:

3. évfolyam:

1. helyezett és országos döntős csapat: Barna Zsófia, Érsek Benedek Attila, Harmath Zsombor, Kovalcsik Nóra, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Bartók Ágnes

2. helyezett: Bartucz László,  Pataki János, Szalaji Gábor, Tonomár Zoltán, Kiss Bálint  Református Általános  Iskola, felkészítő: Vidovicsné Szamosi Csilla,

4. helyezett: Kiss Lehel, Mészáros Bence, Urbancsok Kristóf, Varga Bence, Koszta József Általános Iskola, felkészítő: Szabó-Hankó Judit
 

4. évfolyam:

4. helyezett: Fodor Döme, Kajtár Sára, Kürti Balázs, Orosz Nándor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Szabó Erzsébet

5. helyezett:

Szepesi Dorina, Tyityán Zorka, Sipos Teodor, Török Máté, Koszta József Általános Iskola, felkészítő: Seres Katalin

 

5. évfolyam:

4. helyezett: Beke Kata, Német Anna, Sarusi-Kis Olivér,Török Vencel, Koszta József Általános Iskola, felkészítő: Lucza László, 

 

6. évfolyam:

1. helyezett és országos döntős: Fekete Tamás, Halász Loránd, Szilágyi Anna, Urbancsok Evelin, Koszta József Általános Iskola, felkészítő: Szabóné Borbás Edit

5. helyezett: Magyar Erik, Misku Tamás Lajos, Szabó László, Szarvas Szabolcs, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Kiss Anita

 

7. évfolyam:

2. helyezett: Kun-Szabó Regina, Lustyik Máté, Megyeri Edit, Váncsa Zsanna, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Nagyné Doba Katalin

5. helyezett: Andrikó Anett, Győri Anna Gyopárka, Hajdú Anna, Szalánczy Eszter, Koszta József Általános Iskola, felkészítő: Barna Erika

 

Gratulálunk a sikeres diákoknak, pedagógusoknak és a diákokat támogató családoknak! Külön elismerés a két országos döntőbe jutott csapatnak!

Köszönet a KLIK Szentesi Tankerületnek a verseny támogatásáért!

A versennyel kapcsolatos további információk olvashatók a http://www.bolyaiverseny.hu/matek/index.htm honlapon.

 

Új hír:

E tanévben először került meghirdetésre a Bolyai Természettudományi Csapatverseny 5-8. évfolyamos tanulók részére. Szintén 4 fős csapatokkal lehet nevezni e versenyre is.

Nevezési határidő: november 20.

Nevezési mód: elektronikusan a http://www.bolyaiverseny.hu honlapon.

 

Szentes, 2013. 10. 25.

 

 

.