Flashmob-al köszöntötték
Szentes új díszpolgárát Majtényi Andrást

Átadták a városi kitüntetéseket

 

 

 

 

Az 56-os októberi forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepség keretén belül a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ Dísztermében átadták a "PRO URBE" - a Városért emlékérmeket és a Díszpolgári címet.

 

 

 

2013. október 23-i ünnepi megemlékezés a kopjafák megkoszorúzásával kezdődött a Kossuth téri zászlófelvonás után.

 

 

 

 

 

Szirbik Imre Szentes város polgármesterének ünnepi beszéde előtt Búzás Csaba gitárművész játékát hallhattuk, majd átadták a városi elismeréseket.

 

 

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományozza:

Ledó Ferencnek kertész mérnöknek,

a Szentes DélKerTÉSZ elnökének, aki kimagasló szakmai munkásságával Szentes hírét erősbítette.

Okleveles kertész mérnök, növényvédő szakmérnök. 1979-től az Árpád Zöldségtermelő Szövetkezetnél először üvegházi telepvezető, majd főkertész-helyettes. 1992-től pedig a Szövetkezet igazgatósági tagja is. 2000-től az Árpád Agrár Zrt. kertészeti igazgató-helyettese. 2002-től pedig a Dél Alföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke, majd a TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft. ügyvezetője. 2007-től a Gödöllői Szent István Egyetem, majd 2009-től a Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola címzetes egyetemi docense. Több mint 25 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a zöldségfélék, elsősorban a paprika, paradicsom és káposztafélék hajtatásában. A minőségbiztosítási rendszerek kidolgozásában és alkalmazásában tevékenyen vesz részt, ugyanúgy ahogy a biológiai és integrált növényvédelem elterjesztésében is. Több szakirányú könyv társszerzője vagy lektora.

 

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományozza:

Mihály Bélánénak,

 

 

 

a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal nyugalmazott Művelődési Iroda vezetőjének, aki 1983-ban lépett a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal (akkor még Városi Tanács) kötelékébe, a város szolgálatába és onnantól kezdve 2013. évi nyugdíjba vonulásáig töretlen munkabírással, mindenre nyitott hozzáállással végezte a gyorsuló világ miatt egyre szaporodó feladatokat. Kitartó és elhivatott munkával képes volt a kultúra helyi szereplőivel olyan kapcsolatot kialakítani, mely elősegítette a város kulturális programjainak létét és működését. A hosszú évek alatt bővültek azok a városi kis és nagy rendezvények, amelyek ma méltán híresek országszerte. Eddigi kitüntetései: 1986. Miniszteri Dicséret, 1998. Díj a Kiemelkedő Közszolgálati Munkáért és 2004. Magyar Kultúra Lovagja.

 

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományozza:

Brigitte Schmidt és dr. Werner Schmidt házaspárnak,

 

 

 

akik rendszeres és fáradhatatlan munkájukkal nagyon sokat segítenek itteni közösségeknek és  múlhatatlan érdemeket szereztek a városaink közötti  kapcsolatok elmélyítésében. Vidámságuk, energiájuk és szeretetük árad a Szentesiek felé. Brigitte a német-magyar testvérvárosi kapcsolatokat szervező szervezet elnöke 2005 óta. Munkájában töretlen támogatója, segítője férje, Werner Schmidt. 2003-ban jártak először Szentesen a VfR Hangelar futballistáival. A nyelvtanulási is komolyan vették: Magyar nyelvtanfolyamot szerveztek a sankt-augustini tagok részére. Évente két német nyelvtanulásban kiemelkedő általános iskolai és gimnáziumi diák kiutazását és ottani elhelyezését biztosítják. Rendszeres adományokkal támogatják a VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség munkáját. Jóvoltukból ruha-cipő szállítmányokkal támogatják a nagycsaládosokat, idősek otthonát. Az evangélikus templom orgonát kaphatott, iskolák, óvodák jutnak rendszeresen értékes készülékekhez, szemléltető eszközökhöz. Szerteágazó művészeti kapcsolatokat építettek ki. Segítik a gazdasági kapcsolatok bővülését is.

 

 

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományozza:

Dr. Zoltán László háziorvosnak,

aki  1995 óta a VI. számú felnőtt körzet háziorvosa. 1998-ban szerezte meg foglalkozás-egészségügyi szakorvosi képesítését. Háziorvosként a betegek emberséges és szakszerű gyógyítása mellett kiemelt figyelmet fordított a felvilágosításra és prevencióra. 2009-ben indult el az „Út a munkához”program, mely lehetővé tette, hogy több száz munkanélküli dolgozhasson. Dr. Zoltán László nemcsak azt vizsgálta, hogy az adott feladatra alkalmas-e valaki, hanem az egészségügyi problémával küzdő emberek számára mindig igyekezett megtalálni azokat a lehetőségeket, melyek abban segítették, hogy visszataláljanak a munka világába. Tevékenységével segíti a közfoglalkoztatás presztízsének növelését, a vizsgálatok alaposságával, következetes és egyenlő bánásmódjával a munkavégzés fontosságát, komolyságát közvetíti.

 

 

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományozza:

a Szentesi Kinizsi Szabadidő és Torna Egyesületnek,

amely az idén 132 éves szentesi sport centenáriumi évfordulót ünnepli. 100 éve 1913-ban alakult meg a Szentesi Torna Egylet a Kinizsi jogelődje. Az új egyesület fő profilja a labdarúgás lett, de megalakult a torna, a vívó, az atlétika és a lövő szakosztály is. A városban lélekszámához képest élénk  társasági élet folyt, melybe beletartozott a sportesemények látogatása és támogatása is, amelynek közkedvelt színterei  a Szentesi Torna Egylet sporteseményei voltak.1945-ben mint ÉDOSZ által támogatott egyesület, az országos tendenciáknak megfelelően a Kinizsi nevet  vette fel, tejipari támogatási háttérrel. 100 éves tevékenysége során eleget tett a társadalmi elvárásoknak:

- tartalmas szórakoztató élményt nyújtott Szentes város sportot szerető közösségének,

- lehetőséget biztosított a fiatalság testedzésére, az egészséges életmódra nevelt és lehetőséget nyújtott a tehetségek kibontakoztatására,

- nemzetközi és országos hírű versenyzőket adott több sportágban is: Dr. Orosz Pál, Gujdár Sándor, Pusztai László /labdarúgás/ Dr. Papp László /birkózás/Bóbán Imre /kézilabda/ Dr. Haraszti Ervin, Dr. Rébeli Szabó József /vízilabda/ Bertók Róbert /ökölvívás, kick-boksz/.

- eredményes szakosztályokat működtetett: asztalitenisz, birkózás, kézilabda, labdarúgás, lovas, ökölvívó és kick-box, tenisz, természetjáró és vízilabda sportágakban.

Az egyesület kiemelkedő tagja a civil szervezeteknek Szentesen és a megyében is. A Kinizsi, mint név, hívó szó a sportot szeretők számára, hiszen színvonalas képzést és rendezvényeket kapnak az egyesülettől. A mai nehéz helyzetben is törekednek céljaik megvalósítására kiemelt feladatnak tartva a fiatalok bevonását a sporttevékenységekbe. A város méltán lehet büszke 100 éves egyesületére, melyet a Szentes Városért kitüntetéssel ismer el.

 

 

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete posztumusz Szentes Városért Emlékérmet adományozza:

Sipos Editnek, magyar válogatott vízilabdázónak,

akit eredményei, sportpályafutása a legnagyobb magyar vízilabdások közé emeli. A szülővárosában, Szentesen elért BEK győzelemmel, a világbajnoki címmel és a többi nagy sikerrel a szentesi és a magyar női vízilabdasport történelmének meghatározó személyiségévé vált.

Öt éve küzdött a rákbetegséggel. Sokan feladják, amikor megtudják a bajt, hiszen emberek vagyunk erősek és gyengék. Kevesen vannak, akik bátrak maradnak és csak alig néhányan, akik az erőből, amire annyira szükségük lenne még másoknak is adnak. Az erejét, az energiáját nem kímélve tanított, segített, mosolyt adott, ha kellett buzdított. Azok a gyerekek, akiket megtanított úszni, az egész életük során magukban hordozzák a tudását, a jóságát, és a szeretetét, amelyet még betegen is, az utolsó pillanatig megőrzött és átadott.

A BEK-győztes, kilencszeres magyar bajnok egykori pólós életének 38. évében, 2013. augusztus 13-án már nem tudta tovább folytatni a küzdelmet a halálos kórral. Békében, csendben távozott közülünk, mint ahogy aktív játékosként is a szerénység, barátságos, közvetlen magatartás jellemezte. Emlékezetünkben az a kedves, mosolygós ember marad mindörökké, aki a vízben az utolsó gólig, az életben az utolsó pillanatig harcolt. Sipos Edit példaképpé vált. Életművével jobbá, többé tett bennünket.

  

 

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Majtényi András tanárnak adományozza
Szentes Város Díszpolgára címet

az ifjúság és a helyi közösség szolgálatában végzett több évtizedes értékteremtő közösségi munkájáért, városunk jó hírnevének öregbítéséért.

 

 

 

Majtényi András kitüntetett munkásságát Dr. Bácskainé Fazekas Márta, az Együtt Szentesért Egyesület elnöke, a Horváth Mihály Gimnázium volt igazgatója méltatta.

 

 

Majtényi András méltatása

 

 

 

 

Majtényi András köszöntés flashmobbal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majtényi András gondolatai

 

 

 

 

 

Szentes, 2013. 10. 23.

 

.