A kultúra ünnepe a szentesi műszakiaknál

 

 

 

A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred ünnepi állománygyűlés keretében emlékezett meg a Magyar Kultúra Napjáról 2013. január 23-án.

E neves ünnepet 1989 óta a Himnusz születésének napján ünnepeljük. 1823. január 22-én, Szatmárcsekén, Kölcsey Ferenc befejezte a Hymnus című, a magyar nép zivataros századaiból alcímet viselő művét. Kiadását követően az egész országban nagy népszerűség övezte. Erkel Ferenc megzenésítése nyomán a magyar nemzet himnuszává vált a költemény.

Ezen a napon megemlékezünk évezredes műveltségünkről, kultúránk értékeiről. Ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét Juhász László százados, az alakulat kommunikációs tisztje. Kiemelte, kultúra nélkül nemcsak magyarok nem vagyunk, hanem emberek sem. A kultúra az embereket összekötő szellemi erő, mely nem létezik befogadó, értő, művelni képes emberek, értő közönség nélkül. Felelősségteljesen ápolnunk kell, hiszen összekapcsolja történelmi múltunkat és a jelenünket

 

A művészi alkalomhoz illően, a budapesti Honvéd Együttes Táncszínházának zenészei, a Hegedős együttes művészei színvonalas, és látványos műsorral színesítették a rendezvényt. A Kárpát-medence népzenei kultúrájának bemutatásával kismagyarországi és erdélyi dallamok csendültek fel. Előadásukban Bodrogközi zeneszámok, cimbalomszóló Vajdaszentiványról, cigány dallamok az erdélyi Őrkőről, a Rákóczi szabadságharc dallamai tárogatóval és klasszikus zenében fellelhető népzenei dallamok Brahms, Magyar táncai alapján voltak hallhatók. Az ünnepi műsor jól visszatükrözte a kultúra fontosságát, szeretetét, mely előadását vastapssal hálálta meg a műszaki katonákból álló hallgatóság.

A kultúra ápolása erőt ad és nemesíti az embert. Hűen fejezik ezt ki Babits Mihály szavai – „Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”.

 

Szentes, 2013. 01. 24.

 

.