Júliusra elkészül a fedett uszoda medencéje

Exkluzív képek a tervből és a sajtótájékoztató teljes videó anyaga!

 

 

 

Júliusra elkészül Szentesen a fedett uszoda medencéje (50m), ezt szolgálja a két hete alakult Hungerit Vízisportokat Támogató Nonprofit Kft.

 

 

Az összesen 1,1 milliárd forintos beruházás első üteme (a második a befedés) úgy jöhet létre, hogy két hete megalakult a Hungerit Vízisportokat Támogató Nonprofit Kft., amely az eddig száz százalékban városi és a fedettre uszodára pályázó Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft.-ben többségi, 51 százalékos tulajdonrészt szerez. A 10 millió forintra emelt alaptőkéből így 5,1-et az új nonprofit kft., 4,9-et az önkormányzat áll. Meghívásos pályázaton választhatják ki a kivitelezőt, s már startolhat is a munka.

 

 

 

Az első ütemre a pénz rendelkezésre áll – közölte Magyar József, a Szentesi VK elnöke, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója. Még azt is elmondta: az építéssel nem ér véget a feladat, a költséghatékony, takarékos üzemeltetés is rájuk hárul majd. Az utánpótlásbázis növelését is szolgáló fedett uszodát 2014-ben vehetik birtokba a szentesiek.

 

 

 

Még nem az új létesítményben, hanem a „33-as sátrasban" rendezik meg február 2-án a 4. HMG-kupát, amely az országban az egyetlen, középiskolásoknak kiírt fiú vízilabdatorna. Az egyesület, a Szentesi VK és a névadó, szervező Horváth Mihály gimnázium együttműködése példaértékű. A tanintézményben 2009-től „működik" vízilabdás sportosztály, amelynek tagjai aktív szerepet vállalnak a szervezésből – mondta el Tóth Tamás, a HMG igazgatója és Kocsis István edző, testnevelő.

 

 

Előbbi még kiemelte: szeretnének a sport révén is sokoldalú, sikeres és egész embereket képezni, nevelni a gimnáziumban, adni a társadalomnak. Az idei megmérettetésen a házigazdán kívül szabadkai, tatabányai és szegedi együttes vesz részt.

 

A fedett uszodához kapcsolódik majd egy wellness részleg is melyről eddig még nem jelentek meg képek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2013. 01. 31.
 

.