Finn vendégek a Koszta és a Klauzál iskolában

 

 

 

Immár tíz éves múltra tekint vissza a Koszta iskola partnerkapcsolata  a kaarinai Valkeavuori iskolával. Kaarina Szentes testvérvárosa, Finnország déli részén  fekszik, közel Turku városához. Egy lelkes zenetanár, zeneszerző –Ari Hynynen-  kezdeményezésével indult a kapcsolat, aki először 2002 májusában látogatott el városunkba kis kórusával. Akkor ismertük meg a finn diákok szépen csengő énekhangját, repertoárjuk széles választékát.

 

 

 

Sosem felejtjük el a mi első kaarinai útunkat. Nagy szeretettel és változatos programokkal vártak bennünket. Lenyűgözött a hazaitól eltérő természet, a fehértörzsű nyírfák sokasága és a szigetvilág. Stockholmi hajóutunk és tallini kirándulásunk szárnyashajóval egyedülálló élmény volt.

Másodszor már a Petőfi iskolával közösen fogadtuk finn vendégeinket, hogy az iskola kórusa és zenetanárai is részt vehessenek a programokban. A finn diákok két sikeres koncertet adtak városunkban.

 

 

 

Ebben a tanévben negyedik alkalommal fogadtuk a kaarinai iskola diákjait, ezúttal a Klauzál iskolával közösen. Sajnos most csak három napot tudtak Szentesen tölteni. Az első nap megmutattuk városunk nevezetességeit. A második napon Ópusztaszerre és Szegedre kirándultunk. A Feszty körképet megcsodálva megismerkedtek a magyarság eredetével. Érdekes és megdöbbentő volt látni egy makett segítségével, hogy az 1879-es nagy árvíz hogyan öntötte el Szeged városát. A legnagyobb élményt talán az interaktív lovasbemutató jelentette vendégeinknek, egyik szőke finn leány „elrablásával”. Szegedi sétánk alkalmával megnéztük a város főbb nevezetességeit.

 

 

 

A harmadik napon az iskolákban vártuk a gyerekeket. Először a Klauzál iskolában egy énekórán, majd a Koszta iskolában egy kézműves foglalkozáson vettek részt nagy aktivitással a finn diákok, a délutánt pedig a ligeti strandon tölthették pihenve és szórakozva.

Jó hangulatú búcsúesttel és vacsorával zárult a hét, és viszonzásul meghívást kaptunk egy finnországi kirándulásra.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Szentes város Önkormányzatának az anyagi támogatásáért, a vendéglátó családok fáradozásaiért és a programban résztvevő pedagógusok munkájáért.                            

 

Dr. Czakó Tamásné

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2012. 06. 03.
 

.