Szentesiek a szlovén busók földjén

 

Második alkalommal kapott meghívást a szentesi Hunyadiak Örökében Hagyományőrző Egyesület Szlovéniából, hogy egyedüli magyar csoportként képviselje hazánkat a Ptuj-i és a Markovci-i karneválon.

 

Évek óta állandó vendégei a szentesi Télbúcsúztató Karneválnak a szlovéniai busók, de kevesen tudják, hogy szűkebb hazájukban, Ptuj városában és környékén idén 52. alkalommal rendezte karnevált.  A város, a rendezvény minőségének és léptékének köszönhetően, évek óta tagja az Európai Karneválvárosok Szövetségének, ami igen komoly rangot jelent.  A szentesi csoport tavaly már bemutatkozott Szlovéniába és a korhű lovagi vérteknek valamint a tűzfújóknak köszönhetően olyan jó benyomást tettek a szervezőkre, hogy idén ismét szívesen látták a kalandozó magyarok kis csapatát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A huszonegy főt számláló szentesi különítmény idén két tűzfújóval, három karikás ostorral és a szokásos fényes vértekkel mutatkozott be.  Február 18-án Markovci nevű faluban zajló kisebb, népiesebb jellegű karneválon vonultak fel, majd 19-én Ptujban, ahol a legjobb helyi csoportok mellett horvát, olasz, osztrák, makedón, szlovák, szerb és német jelmezesek szórakoztatták a közönséget. A szervezők hivatalos adatai szerint a tíz napos karneválon 102 csoport mutatkozott be, a rendezvény teljes látogatói száma megközelítette a hatvan ezret és február 19-én a fő napon közel hatszáz busó, vagy ahogy ők hívják „kurent” rázta a kolompot Ptuj utcáin. A karnevált követő jelmezes bálra, ami egy óriási party sátorban zajlott a ptuji fellegvár tövében, már délután öt órakor elfogytak a belépők.

 

 

A szentesi hagyományőrző egyesület nem került be ugyan a tíz legjobb és külön díjazott csoport közé, de a többi külföldi csoporttal egyetemben, ők is megkapták Ptuj város Polgármesterétől a karnevál emlékérmét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2012. 02. 28.
 

.