Nevezési rekord a XXII. Forray Tornán

 

 

                         Forray III-IV. kcs A csapat                    Ajtai Vivien a Forray legeredményesebb lány versenyzője

 

A szegvári tornacsarnokban nagy érdeklődés mellett zajlott le a XXII. Forray Torna Országos Meghívásos Tornaverseny. A Szegvári Diáksport Egyesület és a Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény mellett az egész község összefogott, hogy vendégül láthassa az ide érkező 40 csapatot. A legmesszebbről érkezők Budapestről jöttek, a legeredményesebbek a szegedi Arany János Általános Iskola diákjai voltak, s a Forray-s tornászpalánták is felállhattak a dobogóra. Az edzők és versenybírók, szülők között többen voltak, akik ebből az iskolában fertőződtek meg a torna szeretetével, vagy régebben maguk is tornáztak már itt Forray Tornán. 

 

 

Forray III-IV. kcs B csapat                                     Eredményhirdetés fiúk Forray

 

Közel 300 kis tornász mutathatta be gyakorlatait a népes és lelkes közönség előtt. A legfiatalabb versenyzők még óvodások, a legidősebbek 8. osztályosok voltak. Örvendetes tény, hogy egyre nagyobb igény van a gyerekekben és szüleikben ez után a sportág iránt. Térségünkben is egyre több iskolában lehet ezt a küzdelmes, de nagyon szép sportot űzni.  A torna az egyik legtöbb gyakorlást, energiát s ugyanakkor önfegyelmet kívánó sporttevékenység, amely a fizikai képességek mellett nagyon jól fejleszti az egész személyiségét a gyermekeknek.

 

 

Eredményhirdetés I. kcs 3 szeres verseny Forray                                       Koszta lány csapat

 

 

Kosztás fiúk ugrás közben                                      Kiss Bálint I-II. kcs

 

A szentesi és szegvári csapatok eredményei:

Fiúk

I-II. kcs

3.       Szegvár, Forray Máté Általános Iskola /Homlok Krisztofer, Hegedűs Imre, Török Vencel, Kozma Patrik, Gulyás Máté, Ajtai László, Nagy Roland/ Edző: Vass Tibor

4.       Szentes, Koszta József Ált. Isk. /Kovács Kornél, Pataki Zoltán, Tóth Bence, Ponyeczki Soma, Lányok

 

I.kcs (két szeres verseny)

4.       Szentes, Koszta József Ált. Isk. /Barna Adél, Bátaszéki Vivien, Menyhárt Jázmin, Gyuricza Kinga, Gál Dalma, Mácsai Kata/ Edző: Oroszi Szilvia

6.  Szegvár, Forray Máté Ált. Isk. / Szabó Boglárka, Mrena Kornélia, Kovács Kamilla, Süli Viktória, Sztanó Alexa, Puskás Viktória, Szabó Maja, Németh Szimonetta, Mozsik Antónia, Kovács Szemirámisz/ Edző: Pólyáné Téli Éva

 

I.kcs (három szeres verseny)

3. Szegvár, Forray Máté Ált. Isk. / Tulipánt Petra, Homlok Nikolett, Dancsik Fanni, Tóth Viktória, Csapi Lorena, Puskás Zsófia/ Edző: Pólyáné Téli Éva

 

I-II. kcs.

6. Szegvár, Forray M. Ált. Isk. / Balogh Szabó Anna, Juhász Tímea, Kunszabó Viktória, Szabó Boróka, Gráfik Vivien, Kollár Renáta, Csapi Lorena, Kispál Rita/ Edző: Pólyáné Téli Éva

11. Szentes, Koszta J. Ált. Isk. / Lantos Viktória, Sarkadi Petra, Virágos Nóra, Pataki Kamilla, Szabó Vanessza/ Edző: Oroszi Szilvia

12. Szentes, Kiss Bálint /Vidovics Adél Nóra, László Petra, Bődi Peggy Edina, Berezvai Anna, Farkas Flóra Fanni, Vass Vivien / Edző: Lukács Adrienn

               

            Ugrás:

3.       Szabó Boróka, Gráfik Vivien /Forray/

 

 

Talaj:

3. Gráfik Vivien /Forray/

 

III-IV. kcs.

5. Szegvár, Forray „A” Dóczi Klaudia, Szabó Diána, Szabó Janka, Vígh Diána, Ágoston Ágota, Ajtai Vivien, Dudás Ágnes/ Edző: Pólyáné Téli Éva

8. Szegvár Forray „B” / Tóth Klaudia, Pap Karola, Rehák Dorka, Szabó Fanni, Kollár Renáta, Schmidt Rebeka/ Edző: Pólyáné Téli Éva

 

Ugrás:

2.       Ajtai Vivien /Forray/

3.       Schmidt Rebeka /Forray/

 

Szentes, 2012. 02. 27.
 

 

.