IDŐ - KÉP

 

 

 

2012. február 18-án nyílt meg Dr. Csőregh Éva festőművész kiállítása a Városi Könyvtárban.  A kiállítást egykori osztálytársa Bucsány György nyugalmazott középiskolai tanár, Szentes város díszpolgára ajánlotta az egybegyűlteknek.

A hallgatóságtól érkezet is a kérdés az alkotóhoz, hogy „neked milyen kötödésed van Szenteshez”?

- Itt születtem, és szentesinek vallom magam – hallhattuk a választ, majd jöttek az egykori szentesi emlékek…

 

 

 

Éva a Horváth Mihály Gimnáziumban rengeteget tanult Terney Béla bácsitól, aki sok diákkal szerettette meg a rajzot és az ábrázoló geometriát. Köztük volt Csőregh Éva is.

 

 

 

Az „Idő – kép” című tárlat egy visszaemlékezés az elmúlt évtizedekre, mert kerek születési évfordulót ünnepel az alkotó ebben az évben – hallhattuk G. Szabó Lenkétől a könyvtár vezetőjétől, majd beszédét maga az alkotó szakította félbe – „Mondjuk ki, hogy 80!”

 

 

 

Az alkotót ismerő közönség mosolygással konstatálta, hogy Éva hiába lép bele a sokadik X-be, semmit nem változott.

 

 

 

 

 

Szentes, 2012. 02. 20.
 

.