Sporthírek Szentesről

 

 

 

A Hungerit Szentesi VK női vízilabda csapat Dunaújvárosra utazott, hogy az örök riválissal márkőzzön meg az OB I. hetedik fordulóján. Mint sokszor most sem sikerült pontokkal hazautazniuk, egy küzdelmes olykor agresszív mérkőzésen 11:9 arányban elvesztették a mérkőzést. Az első negyed még kiegyenlített volt (4-4), félidőre már az újvárosi csapat vezetett egy góllal. A harmadik negyedben csak növelték az előnyüket, és az agresszív védekezéssel nem tudtunk mit kezdeni. Az utolsó negyedben csak szépíteni tudtuk az eredményt, de a győzelemtől messzire voltunk.

 

Dunaújvárosi Főiskola - Hungerit Szentesi VK 11:9 (4-4, 2-1, 4-2, 1-2)

 

 

 

A megyei másodosztályban szereplő Szentesi Kinizsi Zsombóra látogatott, ahol a mérkőzés végén sikerült a helyzetekkel tarkított mérkőzést a szentesi csapatnak góllal zárnia. Mihály Róbert révén egy pontot sem hagytak Zsombón.

 

A Szentesi Kinizsi ifjúsági labdarúgócsapat szoros első 45 percet játszott Zsombón. Ekkor még 2:1 arányban a hazaiak vezettek, de jött egy gólokkal tarkított második félidő. Hét gólt rúgtak a szentesi fiatalok, így 8:2 arányában nyert a Kinizsi!

 

A labdarúgó utánpótlás Interliga bajnokság őszi szezonja a november 3-ai küzdelmekkel ért véget a Pusztai László Sporttelepen. Itt a Junior FC Szentes, az UTA Arad, a Gyulai Termál és a szegedi Tisza Volán FS csapatai játszottak.

 

 

 

Szivacskézilabdázók foglalták el november 3-án egész napra a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokot, ahol U9 -es régiós szivacskézilabda bajnokságot rendeztek. Délelőtt a fiú csapatok küzdöttek, délután a lányok dobták a labdát. A részletes eredmény a http://www.szentesisportiskola.eu címen tekinthető meg!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztaliteniszezőink a Hortobágyi Labdarúgó SE II. asztalitenisz csapatát fogadta a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tornatermében. A Szentesi Kinizsi SZITE sima 15:3-as győzelmet aratott a találkozón.

 

 

 

 Szentes, 2012. 11. 04.
 

 

.