Molnár Dixieland Band koncertje

Sztárvendég: Szulák Andrea

 

2012. november 30-án (pénteken) 19.00 órai kezdettel Magyarország legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazz-együttese, a szegedi Molnár Dixieland Band látogat el Szentesre a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont "eMeRton-díjas zenekar Szentesen" koncertsorozatában. Ezúttal a rendkívüli és népszerű SZULÁK ANDREA lesz a vendégük Szentesen.

 

 

 

A Molnár Dixieland Band 1964-ben alakult meg egyetemistákból, amatőr zenészekből. Külföldön 1972 óta szerepelnek rendszeresen, az első években SZEGED OLDTIMERS néven. Először a csehszlovákiai Prerovban jártak, ahol „Európa Klasszis” díjat nyertek. A zsűri elnöke a világhírű klarinétos, Albert Nicholas volt. Ezután sorra szerepeltek külföldön az összes keleti országban, beleértve egy szovjet turnét is, de Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Norvégiában, Svédországban, a Kanári-szigeteken, az USA-ban is vendégszerepeltek. Eddig több, mint ötven alkalommal képviselték hazánkat külföldi jazz-fesztiválokon. Felléptek olyan világhírű szólistákkal, mint Fatty George (Ausztria), Eddy Davis, Tony Scott, Joe Muranyi (USA), John Mortimer, Ian Wheeler (Anglia), Marcel Zanini (Franciaország), Theis Jensen (Dánia). Ötletük és diplomáciájuk nyomán sikerült létrehozni 1998-tól a „Dóm Dixie Gála” című műsort a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, mely az ország legelőkelőbb és páratlan bemutatója ebben a műfajban.

Ezúttal a rendkívüli és népszerű SZULÁK ANDREA lesz a vendégük Szentesen.

 

Tvspot: http://www.youtube.com/watch?v=dRw24x2u80I

 

www.molnardixieland.hu

 

Az együttes tagjai: Dr. Molnár Gyula (klarinét, szaxofon, ének), Kiszin Miklós (nagybőgő), Garay Márta (zongora), Sallai László (trombita, harsona), Kréter Károly (bendzsó), Fajszi Csanád (harsona), Simon Krisztián (dob)

 

Szentes, 2012. 11. 20.
 

 

.