Kísérletező kémiaoktatás (videóval!)

A HMG bemutatkozó délutánja a Tudás Tíz Napja programsorozatban

 

2012. november 20-án rendhagyó kémiaórát tartottak a Horváth Mihály Gimnáziumban. A kísérletező kémiaoktatást Tóth Tamás tanár úr az iskola igazgatója tartotta az iskolaválasztás előtt álló fiataloknak.

 

 

 

Tizenkét évvel ezelőtt indult útjára a Tudás Tíz Napja programsorozatban a Kísérletező kémiaóra a Horváth Mihály Gimnáziumban. A gyerekek ebben az évben tűzhányót láthattak az egyik kísérletben, majd lángba borult egy vizes kendő, mely meg is száradt a kísérlet során. A diákok maguk is kipróbálhatták a "Berlini kék" kísérletet és a durranógázt.

Az órát többször meg kellett szakítani, mert itt-ott hatalmas durranás volt a talpak alatt (hallható a videóban). Senki nem értette a jelenséget, de Tóth Tamás a végén elárulta, hogy mivel viccelte meg a diákokat, melyet szintén meghallgathatnak a videón.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2012. 11. 21.
 

.