Dobogós lett az Olimpiai tölgy

 

 

 

Lezárult az Év Fája verseny, melynek mottója: “Ajándék a fáknak” volt. A budapesti Erzsébet téren megtartott hivatalos díjátadó ünnepségen Szirbik Imre polgármester a harmadik helyezettnek járó oklevelet vehette át. 2012-ben harmadszor hirdette meg az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versenyt, melyre idén 60 fát neveztek közösségek, magánszemélyek és különböző szervezetek.

 

 

 

A nevezettekből 13 fát juttatott tovább a döntőbe az alapítvány szakmai zsűrije, amelyek közül a közönség nyilvános, online szavazással választotta meg az Év Fáját. A kezdeményezés számottevő érdeklődést keltett, a döntős fákra 25 ezer szavazat érkezett. Az Év Fája címet idén az egri termálfürdő területén élő keleti platánfa nyerte, második lett a kajárpéci Hatos-tölgy, míg a harmadik legtöbb szavazatot a szentesiek által „Olimpiai tölgy”-nek ismert kocsányos tölgy kapta.

 

 

 

 

 

Hős Fa különdíjat vehetett át a dévaványai “makkfa”, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját, pedig a budafoki Ősök fája kapta. A döntősök közé idén is számos tölgyfa és platán került, de mellettük szerepelt hársfa, fűz, vadgesztenye, juharfa és körtefa is. Néhányat közülük nem is először jelöltek lelkes támogatóik.

 

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel szerette volna felhívni a figyelmet a közvetlen környezetünkben és általában az épített környezetben élő fák fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére.

Minden környezetbarátnak köszönjük leadott szavazatát!

 

Szentes, 2012. 11. 30.
 

.