Foggal húzta be a célba az autót Sinka Zsolt

 

 

 

2012. január 29-én 14 óra 5 perckor célba ért a BM OKF csapata a Budapest-Bamakó Rally-n, melynek idén Bissau volt a végpontja. Az előkelő 20. helyezést szerezték meg a verseny végére, annak ellenére, hogy kis híján fel kellett adni a versenyt a sok technikai gond miatt. A fiúk nem adták fel, küzdöttek a végsőkig, melynek meg lett az eredménye.

Információink szerint még vannak olyan csapatok, akik ma délelőtt, illetve ezekben a percekben érnek célba a Senegálban uralkodó üzemanyag hiány miatt.

 

A célba érkezés után sikerült felvennünk a kapcsolatot a Sinka Zsolttal a Bissau-i táborban!!! Őt kérdeztük az útról!

Szia Zsolt! Most merre vagy a nagy világban?

- Nemrég értünk be a célba Bissauban, ahol nem semmi fogadtatásban volt részünk. Lezárták a főutcát és ezáltal megbénult az egész város forgalma.

 

- Hogy sikerült a verseny?

47 induló csapatból a 20. helyen értünk célba. Rengeteg technikai gondunk volt, de sikerül leküzdenünk mindent.

 

- Mivel fogtok haza jönni?

Repülővel megyünk majd úgy február 2 és 4 között valamikor!

 

 

 

- Az autót bele hajtogatod a kézipoggyász tartóba?

Nem fog menni, ill. nem fog jönni velünk. Érzékeny búcsút veszünk tőle, de az út viszontagságát nem nagyon lehet helyrehozni rajta, így eladjuk. Az indulási időpont is bizonytalan, mert valószínűleg vissza megyünk Dakarba.

 

- Kellett-e kihúznod az autót valamikor, valahonnan?

Igen kellett, nem csak a mienket, hanem másokon is segítettünk. Stílusosan a célba is foggal húztam be a gépet, ami nagy látványosság volt a befutónál. Az egyik afrikai tévé élő adásába is meghívott.

 

- Veszély???

A B2 Beachen élesre rántották a fegyvert ránk! Olyan satut nyomtam majd kiszakadt a padló.

 

- És miért?

Mert mi voltunk az elsők és nem tudta az őr, miért vagyunk ott. Pont forgattunk az RTL-el.

 

- Aztán megbékélt miután többen érkeztek, vagy kidumáltátok?

Egy nagyon gyönyörű részen voltunk. Hogy jobb belátásra bírjuk kapott egy üveg mézet meg 2 tollat az marcona katona és már mehettünk is. :-)

 

- Betegség?

Elkaptam az Afrika betegséget. Mint az a bizonyos murányi kutyája, úgy szaladtam a has mástól, de fél nap alatt legyűrtem! Fogytam 7-9 kg-ot az út alatt, tehát sokan nem fognak megismerni.

 

 

 

Szentes, 2012. 01. 30.
 

 

.