Néptánc és drámajáték az óvodában

 

 

 

A Farkas Antal utcai óvodában heti rendszerességgel folyik délutánonként néptánc és drámajáték foglalkozás:

„Pörgetem páromat…” címmel Bartuczné Kosztolányi Edit óvó néni tart néptánc foglalkozást elsősorban a nagycsoportos gyerekeknek. A foglalkozásokon a gyerekek megismerkednek a magyar népi játékkincs egy-egy szép változatával. Alkalmuk adódik ezáltal megismerni és megszeretni a népzenét, a néptáncot.

 

 

 

A foglalkozásoknak meghatározott menete van. Minden alkalommal beszélgetéssel indul, majd megtanulják az adott hónapról szóló rövid kis rigmust. Mondókákat, kiszámolókat tanulnak. Majd következik a bemelegítés zenére, amely során minden testrészüket megmozgatják. Különböző népi gyermekjátékokat játszanak, majd lezárásként következik a tánc.

 

 

 

A gyerekek nagyon élvezik a mozgást, és jól megfigyelhető, hogy ha zenét hallanak, akkor önállóan is elkezdenek mozogni a tanult tánclépésekkel.

 

 

 

Mi a manó? címmel pedig drámajátékon vehetnek részt az ovisok Tornyi-Molnárné Gál Tímea óvó néni vezetésével. Nagyon sok dalos- és körjátékot, mozgást, hangot utánzó szerepjátékot játszanak. Kiemelt feladatot kap a „mintha” birodalom kimeríthetetlen lehetőségeket rejtő játékok, mint pl. a növényvilágból ellesett bimbó kipattanásának, a magocskából kifejlődő fának a mozgásos megjelenítése, vagy az állatvilágból a különböző állatmozgások, a tojásból kikelő kiscsirke első pillanatainak megjelenítése.

A drámajátéknak fontos fejlesztő hatása van, mint pl: személyiségformálás, kommunikációs készség fejlesztése, a közösségért tevékenykedő gyermek aktivitásának serkentése, érzelmi életének gazdagodása, önismeret, alkotó képesség, önálló, rugalmas gondolkodás fejlesztése, testi és térbeli biztonságának javulása.

 

 

 

A Farkas Antal utcai óvoda 2010. szeptemberétől bekapcsolódott „Az egyenlő esélyért Szentesen” TÁMOP 3.3.2. elnevezésű projektbe.

Ezekkel a foglalkozásokkal is igyekeznek minden gyerek számára elérhetővé tenni, hogy képességeik, tehetségük kibontakozzon, valamint azoknak a gyerekeknek, akiknél valamilyen területen elmaradást tapasztalnak, fejlesztő foglalkozásokon segítik a felzárkóztatásukat.

Szentes, 2011. 06. 05.

 

 

.