A 2010-es esztendő kiváló sportolói

 

 

 

Szentes sportolói ismételten jól szerepeltek az elmúlt évben, ezért újból találkozhattunk a legeredményesebb szentesi sportolók és sportvezetők köszöntésén a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban 2010. február 12-én délelőtt.

 

 

 

Sokan nem tudják (vagy rosszul), hogy 1996-ban Szentes megkapta a Nemzet Sportvárosa címet, mellyel az akkori sportéletet díjazták állami elismerésként. A Nemzet Sportvárosa címet 1994 és 1998 között évente három városnak adományozták és ebben az időszakban ’96-ban kapta meg városunk e díjat. Azóta egyszer, 2003-ban osztották ki, ami nem azt jelenti, hogy ezen túl „örökös elismerésként leng” városunk felett. A sportolóink mindent megtesznek azért, hogy városunk neve minél több versenyen, mérkőzésen előkerüljön, ezért is ismeri el a város minden évben a kiváló sportolóit.

 

 

 

A szervezők minden évben felkérik a magyar sport egy-egy jeles képviselőjét, hogy tisztelje meg az eseményt, s díjakat adjon át, ezúttal Shihan Furkó Kálmán 7. danos karate mester a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke volt a vendég (nem véletlen!).

 

 

 

Szirbik Imre, Szentes polgármestere köszöntötte a kiváló sportolókat és szakvezetőiket. Többek között arról beszélt, hogy a fáradságos munkával kiérdemelt kiváló sportteljesítmény példa kell, hogy legyen minden fiatal és felnőtt előtt.  Ezt követően elismerték az eredményes gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt csapatok, illetve egyéni versenyzők teljesítményeit. Voltak közöttük világ- és Európa bajnokok, magyar bajnokok és helyezettek. Összesen 118-an kaptak emléklapot és tárgyjutalmat.

 

 

 

A 2010-es év „ÉV SPORTOLÓJA” díjat Lantos Lehel, Kyokushin Karate világbajnok kapta. Az „Év edzője” címet Zantleitner Krisztina, a Hungerit – MetalCom – Szentesi VK. felnőtt-női csapatának vezetőedzője kapta. Életműdíj elismerésben részesült a város sport életének meghatározó alakja Virág István. Sokrétűségére jellemző, hogy maradandót alkotott labdarúgás, asztalitenisz és tenisz sportágakban is.

 

 

Az átadóünnepség teljes anyag ITT tekinthető meg!

Szentes, 2011. 02. 16.

 

 

.