Köszöntötték a festőművészt

 

 

 

Nyolcvanadik születésnapján köszöntötték Szalay Ferenc festőművészt vasárnap a Református Idősek Otthonában. Karikó Tóth Tibor alpolgármester a város önkormányzata és a művészetet kedvelő szentesiek nevében gratulált az idős Mesternek.

Szalay Ferenc másfél évtizedig vállalta a Katona Kiss — Alapítvány kuratóriumi tagságát és segítette a hiteles szakmai döntéseket. A kuratórium köszönetét Kruzslicz Pál tolmácsolta Szalay Ferencnek.

A Munkácsy-díjas, Érdemes Művész, a Magyar Művészetért Díj kitüntetettje, aki 1967-ben megkapta a Koszta József plakettet, a hódmezővásárhelyi festőiskola kimagasló alakja. Mosonmagyaróváron született 1931 február 13-án, a Főiskola elvégzése után Vásárhelyre költözött, a szegedi Tömörkény Gimnázium tanára, igazgatóhelyettese, a szegedi Főiskola óraadó pedagógusa.

Számtalan kiállításon szerepelt és a legrangosabb köz-, és magángyűjteményekben megtalálhatjuk a műveit. A mártélyi táj, a szélmalom szerelmese legutóbb 2007 novemberében mutatta be a festményeit a szentesi galériában. Szalay Ferencet a születésnapja alkalmából köszöntötték az otthon vezetői és lakói is.

 

 

A 2007-es kiállításon Szalay Ferenc munkásságát Kruzslicz Pál méltatta

Szentes, 2011. 02. 14.

 

 

.