Daloló pacsirták

 

 

 

Szentes szinte valamennyi óvodájából érkeztek “daloló pacsirták” a Petőfi Sándor Általános Iskolába, ahol óvodásoknak verses mondókás délutánt rendeztek. A kicsiket az iskola tanulói fogadták nagy-nagy szeretettel, akiknek rövid hangszeres bemutatóját (altfurulya, zongora és tenorkürt) az óvodások vers és ének bemutatója követte. A közös éneklés után óriási izgalommal és lelkesedéssel mutatták be tudásukat az ovisok.

 

 

 

Nehéz helyzetben volt a zsűri, hiszen a rendkívül szépen éneklő apróságok méltán vívták ki a közönség és a bírálók elismerését. Minden szereplő óvodás kapott ajándékot, emléklapot kifestőt, csokit, illetve a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtók egy-egy kézzel festett kedves kis bögrét is hazavihettek.

 

Kiemelt dicséretben az alábbi gyerekek részesültek:

Péter Armand: Damjanich Utcai Tagóvoda, Mácsai Kata Gréta: Szent Anna Utcai Tagóvoda, Török Hanna Magdolna: Szent Anna Utcai Tagóvoda, Károlyi Amanda: Vásárhelyi Úti Tagóvoda, Ágoston Máté: Rákóczi Ferenc Utcai Óvoda, Aradi Anasztázia: Kossuth Utcai Tagóvoda, Béni Zsófia: Kossuth Utcai Tagóvoda, Pörneki Richárd: Kossuth Utcai Tagóvoda, Madarász Karina: Kossuth Utcai Tagóvoda, Valkai Laura: Apponyi Téri Tagóvoda

 

 

Szentes, 2011. 02. 08.

 

 

.