„Zsoldos-katonák” járőrversenye

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik sorsfordító eseménye következett be 1848. szeptember 29-én. Pákozdon megütköztek az újonnan verbuvált magyar hadsereg és Jellasics horvát bán csapatai. A szabadságvággyal fűtött fiatal hadsereg jelesen helytállt a első csatájában és egyúttal megszerezték első győzelmüket is, ami nem kis lendületet adott az előttük álló újabb harcok folytatásához.

Ennek emlékére évek óta, rendeztek járőrversenyt így idén is a csata helyszínén több kategóriában hirdették meg a jelentkezést. Hivatásos katonák és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói mellett a versenyen volt egy mezőny a középiskolások számára is.

A szentesi Zsoldos Ferenc Szakközépiskola katonasulis tanulói miután Lőrincz Gábortól, a Honvéd Rákóczi SE elnökétől értesültek a verseny híréről rögtön neveztek is két csapattal. Ez az idei volt számukra az első alakalom, hogy részt vettek ezen a rendezvényen. Egy-egy csapatkapitány állt a zömében kilencedikes tanulókból álló négy-négy fős csapatok élén. Az egyik csapat rangidős kapitánya a tizedik osztályos Kádasi Zoltán volt. Az ő irányítása alá tartozott Lengyel Csaba, Tóbiás Zsolt és Hajdú Huba, mindannyian kilencedik osztályos tanulók. A szintén kilencedikes Rácz Martinnak, Lestyan Renátának és Malkócs Lászlónak Lengyel Martin (11. R) volt a kapitánya.

A fiatalok így nyilatkoztak a nap eseményeiről:

Tóbiás Zs.: Mindenkinek korán kezdődött ez a nap, hiszen hajnali négy órakor indult a busz az iskolánk elől, amivel fél nyolcra érkeztek Pákozdra. A dicsőséges esemény emlékezetére állított emlékmű megtekintése után még volt egy kis időnk felidézni mindazt a tudást, amivel a versenyre érkeztünk.

Ki segített benneteket a felkészülésben?

Malkócs Z.: Mivel a verseny szellemi és fizikai erőpróba is volt, a felkészülésünk is kettős volt. A történelmi ismereteket kísérőtanárunk és osztályfőnökünk, Kovácsné Madácsy Ágota bővítette ki a ’48-as eseményekről és pákozdi csatáról. De hiába készültünk fel alaposan ebből a témakörből, hiszen a verseny elején kitöltendő teszt javarészt a Rákóczi szabadságharcra vonatkozott, nyílván a szatmári békekötés 300. évfordulója miatt. Mi ezzel sajnos nem számoltunk.

Mivel a versenyről csak két nappal korábban értesültünk nem sok esélyünk maradt az alapos felkészülésre. Az idő rövidsége ellenére mindenféle segítséget megkaptunk. Egyrészt a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredhez látogattunk ki. Mivel az itteni katonák már többször vettek részt ezen a járőrversenyen megosztották velünk tapasztalataikat és azokat a feladattípusokat is átvették velünk, amelyekre az előző években már előfordultak.

Hogy zajlott a verseny?

Hajdú H.: Tíz perces különbségekkel állították a startvonalhoz a csapatokat. Az egyikünk 10:50-kor került sorra, majd a tizenegykor a másik csapatunk kezdte meg a feladatok végrehajtását. A már említett tesztet a nyolcállomásos versenypálya megkezdése előtt kitöltöttük. Szerencsénkre a történelmi jellegű kérdések mellett a teszt tartalmazott a Magyar Honvédségre vonatkozó kérdéseket is. Ezekkel sikerült több pontot szereznünk. Ezután következett a járőrözés, vagyis a versenypálya bejárása.

Milyen állomások kellett végigjárnotok?

Lengyel Cs.: Nem bejártuk, inkább futottunk. Hiszen nemcsak a többi csapattal kellett versenyre kelnünk, hanem az idővel is. Az a csapat lett a győztes, aki a legrövidebb idő alatt a legtöbb pontot gyűjtötte össze. Az egyes állomások így következtek egymás után: elsősegély-nyújtás, rókavadászat, akadálypálya, átkelés, kézigránátdobás, evezés, légpuskalövészet és katasztrófavédelemi feladat. Egy térképpel, egy iránytűvel, egy elektronikus kulccsal valamint vízzel és szőlőcukorral felvértezve indultunk el.

Izgalmasan hangzanak az állomásnevek. Mit takar a rókavadászat megnevezés? Hiszen, ha jól tudom, Vuk utódjait inkább a vadászok tizedelik, mint járőröző katonák.

Lengyel M.: Szó sincs itt a négylábú ragadozóról (nevetés). Elrejtett rádióadót - aminek szintén róka a neve - kellett megtalálnunk, és itt kellett az elektronikus kulcsot is használnunk arra, hogy a berendezés rögzítse az részleges időeredményünket.

Melyik állomás tetszett a legjobban?

Lestyan R.: Igazán nem is tudok dönteni. Talán az evezés.  A Velencei-tavon kellett a parttól párszáz méterre elhelyezett bóját egy négyszemélyes túrakenuval megkerülni. Ekkor még arra is futotta az energiánkból, hogy egy kicsit a nádasban is széjjelnézzünk. Bár az némi nehézséget okozott, hogy nem gyakoroltuk azt, hogy összeszokott csapatként egyszerre és egy irányba evezzünk, de ha időnk engedte volna, akkor szívesen körbeeveztük volna a tavat is, hiszen gyönyörű volt az idő és nagyon jó volt a hangulat is. De sietnünk kellett tovább.

Rácz M.: Nekem az akadálypálya tetszett a leginkább. Egy katonai kiképzőpályát kellett végigjárnunk, ami ügyességet és gyorsaságot is igényelt. Lengő pallón rohantunk át, kötelet és falat másztunk, de még bokrok között is átkúszunk, könyökünkkel és a lábunkkal lökve magunkat előre. A lajhármászás során egy-egy katona biztatott minket jobbról is, balról is „Bírod, bírod még! felkiáltásokkal, és mi valóban bírtuk. A következő állomásnál, az átkelési feladatnál, ahol egy traktorgumibelső és egy kötélpálya segítségével egy kis csatornán kellett az egyik oldalról a másikra átkelnünk szinte felüdülés volt, hogy belepotyogtunk a vízbe.

Mennyi idő kellett számotokra a feladatok elvégzésére?

Lengyel M.: Közel két óra telt el mire célba értünk. Sajnos egy-két alkalommal letértünk arról az útvonalról, amit a térkép kijelölt számunkra. De ne szépítsük a dolgot, eltévedtünk. Egyszer mert a saját fejünk után mentünk, egy másik alkalommal pedig hallgattunk egy rivális csapat szándékos félrevezetésére. Közel másfél kilométer pluszt jelentett ez számunkra és vagy húsz perc időveszteséget. Ehhez még azokat büntetőperceket is hozzá kell számolni, amiket az egyes állomásoknál gyűjtöttünk be például azzal, hogy a vegyvédelmi ruhát nem szabályosan vettük le, vagy amiket azokért a lövésekért kaptunk, amelyek nem találtak célba.

Milyen eredménnyel zárult számotokra a nap?

Lengyel M.: Helyezést nem sikerült elérnünk, de a tisztes helytállás dicsősége a miénk. Jövőre mindenképp újra ott a helyünk ezen a versenyen, és akkor már nem jövünk haza kupa nélkül. Azt szeretnénk, hogy jövőre is mi képviselhessük az iskolánkat, mert az idei év a tapasztalatszerzés éve volt, de a 2012-es már a győzelemről kell, hogy szóljon.