A HMG csapata utazhat Strasbourgba

 

Szombat délután a hódmezővásárhelyi Fekete Sasban hatalmas küzdelemben hat csapat, köztük a szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata próbált helytállni, hogy a vetélkedő nyerteseiként ők és iskolájuk 20 kiválasztott diákja látogathasson el Strasbourgba, az Európai Parlament egyik központjába.

 Október 29-én 10 órától Hódmezővásárhelyen a Fekete Sas nagytermében az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Állampolgári fórumot szervezett a regionális politikák jövőjéről és ezek gyakorlati megvalósulásáról a Dél-Alföldön.

 

 

 

A fórum befejeztével, egy kreatív-interaktív játék következett amelyben Csongrád és Békés megye középiskolás diákjai humoros helyzetgyakorlatokkal mérték össze tudásukat és talpraesettségüket. A közel kétórás izgalmas, elmét igencsak megmozgató játékhoz nem mellékesen az improvizációs készségre is nagy szükség volt. Hiszen például a szituációs játékok során olyan feladatot kellett megoldani, hogy hogyan jut el autóval Magyarországról Brüsszelbe egy képviselő, miközben ezer problémát kell leküzdenie. Ebben a játékrészben a négyfős csapat tagjai csak annyit beszélhettek, amennyit a játékvezető engedett, akinek intésére a csapat másik tagjának folytatnia kellett az ott és akkor improvizált sztorit. Természetesen vicces helyzetek, poénok születtek, amit a zsűri külön pontozott. Így aztán sokszor nevetéstől volt hangos a bálterem. Különösen akkor, amikor az egyik feladatban egy választott közéleti témát irodalmi műfaj formájában kellett abszolválni. Igen vicces helyzet állt elő, amikor például a ’közegészségügy’ témájához az egyik csapat a véletlenszerű sorsoláson, a horror műfaját kapta. A hat csapat remekül helytállt, leginkább a stand up comedy-hez hasonló helyzetek sokaságában.

 

 

 

A Beugró az Európai Parlamentbe versenyt a szentesi Horváth Mihály Gimnázium "GAMEkapocs" fantázianevű csapata nyerte, így a gimnázium 24 diákja látogathat el Strasbourgba, az Európai Parlament egyik központjába, hogy maguk is kipróbálják a képviselők munkáját.

A zsűri, amelynek Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő volt az elnöke, felkészültség, kreativitás, színjátszás és improvizációs készség szempontjából értékelte a produkciókat. A játékot Kiskovács Attila drámapedagógus, a Momentán Társulat tagja vezette. A szentesi fiatalok nagyon jól alkalmazták a tudásukat, ügyesen feltalálták magukat váratlan helyzetekben, és a leggyakrabban ők nevettették meg a közönséget. A második helyezett, a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium csapata (a "Közgé United") az Európai Parlament ajándékcsomagját és egy dél-alföldi kalandtúrát nyert. A harmadik díjazott az orosházi Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont csapata (az "Euroshapiens") lett, akik szintén az Európai Parlament ajándékait és egy társasjátékot kapott.

B.Szabó Zoltán

www.vasarhelyihirek.hu

 

Szentes, 2011. 10. 30.

 

.