Választás körüli hírek röviden

A 2010. évi önkormányzati és polgármester választás egy-egy híre

 

2010. október 3-án újra urnák  elé járulhatunk, hogy megválasszuk a város polgármesterét és helyi önkormányzati képviselőket.

Már dúl a kampány és a jelöltekkel elég sűrűn találkozhatunk az utcán, nagyrendezvényeken de még a piacon is!

A kampányban részünkről egy-egy hírt emelünk ki a pártok és civil jelölő szervezete háza tájáról, s ezzel mi le is tudtuk a kampányt. A képviselőjelöltek szórólapjai úgy is a postaládákba kerülnek így mindenki tájékozódhat azok elképzeléseiről, véleményükről vagy az eddig elvégzett munkákról.

 

Kezdjük a Pálmások Szövetségével, akik a hétvégén nagyszabású lovas programot bonyolítottak le a Pusztai László Sporttelepen.

 

 

 

A hétvégén egy fogathajtó verseny megrendezését támogatta az egyesület, melyre több százan voltak kíváncsiak. A verseny előtti napokban a fogatosok, körbe kocsikázták a várost, hogy minél jobban felhívják a figyelmet versenyükre. Ragyogó családi nap volt a verseny, ahol értő és érdekes szakmai konferanszot hallhatott közönség erről a versenyről és erről a sportágról.  

 

 

 

Az egyesület pár nappal később ismertette programját a Nádas Csárdában, amely az eddigi legrészletesebb választási program. Ezt elolvashatja a www.palmasok.hu oldalon.

 

 

Összefogást hirdetett és felhívást tett közzé a FIDESZ szentesi Szervezete. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának szellemében elkészült dokumentumot ünnepélyes keretek között kézjegyükkel hitelesítették a FIDESZ októberi választásokon induló helyi jelöltjei és a szövetséges szervezetek képviselői a Koszta József Múzeum megyeházi épületében.  

 

 

 

A kezdeményezést Szentes tudatos és távlatos fejlődésének érdekében indította el a FIDESZ Szentesi Szervezete, együttműködve a város polgáraival, az egyházakkal, a politikusokkal, a FIDESZ pártszövetségeseinek megyei irányítóival és a helyi képviselőkkel. A kezdeményezéshez csatlakozhatnak mindazok, akik tenni akarnak azért, hogy Szentes élhetőbbé váljon. A nyilatkozatot kézjegyével látta el Farkas Sándor polgármesterjelölt, Kovács Kálmán a KDNP megyei alelnöke, illetve Halmai István a KDNP helyi elnöke, dr. Zakar Péter (Nemzeti Fórum Csongrád megyei elnöke), Kispál Ferenc (MAGOSZ Csongrád megyei elnöke), Vincze László (Kisgazda Polgári Egyesület), Szél István (Fidelitas megyei elnöke), a FIDESZ szentesi képviselőjelöltjei.

 

 

 

Az Összefogás Szentesért nyilatkozatot - melyet minden szentesi polgár támogathat és aláírhat a Kossuth u. 11. szám alatt - annak érdekében hívták életre, hogy együttműködésre hívják mindazokat, akiknek fontos városunk fejlődése, helyi értékeink megőrzése, megbecsülése, védelme. (www.szentes.fidesz.hu)

 

 

A JOBBIK Magyarországért Mozgalom szentesi szervezetének híre, hogy megnyílt az irodájuk, ahol a választási programjukról mindenki tájékozódhat. Az iroda a Szabadság tér 1. szám alatt található.

 

 

 

A párt képviselői leadták a jelöltek által gyűjtött ajánlószelvényeket, melyet a választási bizottság elbírált, így az előzetesen közölt képviselői névsor mára hivatalossá vált.

 

 

 

Az MSZP szentesi szervezete is bemutatta jelöltjeit a Liget étteremben. A sajtó kérdésére Szirbik Imre elmondta, hogy hét választási körzetben indít egyéni jelöltet, kettőben támogat független jelölteket, egyben pedig nem indít képviselőt a megszerezhető mandátumért.

 

 

 

Biztosan sokakat érdekel, hogy ki mennyi kopogtató cédulát gyűjtött, melyről

ITT a város honlapján megtalálható a választási bizottság döntései között értesülhet.

 

A független indulókat se felejtsük el, így az 1-es választókörben Mészáros György indul a mandátumért. A körzet lakójaként tudja és ismeri a környék problémáit, magválasztásával úgy gondolja, hogy nagy segítségére lehet a környezetének.

A legnépesebb független indulókat tudhatja magáénak a 2-es választókörzet. Itt Hornyik László családi támogatással, függetlenként indul. Dévay Istvánnét a kollégák és környezete buzdította az indulásra. Volt óvodavezetőként számos családot és azok problémáit ismeri. Dr. Dóczi Margit az utolsó pillanatban határozta el, hogy indul. Számára a mai politikai morál megváltoztatása a cél, melyet a helyi testületben is meg akar valósítani.

Cseuz László nyugalmazott pedagógus, kora ellenére (elnézést Laci bá!) mondhatjuk aktív sportembernek. Ő a városközpontban élők érdekeit kívánja képviselni a helyi testületben.

Ollai Istvánné a kisér Esztike nénije újra megméretteti magát, aki jótékonysági akcióiról mi is már többször beszámoltunk. A függetlenek és nem pártok és egyéb szervezetek által támogatott képviselőjelöltek sorát Sajtósné Miklós Évával zárjuk. Lapistói lakosként ismeri, hogy milyen a perem kerületen élők sora, aki megválasztásával ezeken a területeken kíván segíteni.

 

Végezetül jöjjenek a jelöltek, akikre október 3-án adhatjuk voksunkat!

 

 Kinagyítható!

Szentes, 2010. 08. 27.

 

 

.