Triál verseny a Damóban

 

 

 

2010. augusztus 14-én Szentesen került megrendezésre a Biketrial.hu sorozat harmadik állomása.

A Damjanich János Általános Iskolába várták az ország több szegletéből a versenyzőket, akik szép számban neveztek is Szentes sporttörténetének második triál versenyére. Három hét kellett ahhoz, hogy a pályák felépüljenek, és hogy kemény fejtörést okozzanak a versenyzők számára. A verseny folyamán a legszínesebb, legváltozatosabb pályaelemekkel találkozhattak az indulók, mint például kábeldobok, raklapok, radiátorok, autók. Szombaton reggel 10 órakor kezdő és kadét kategóriával indult az egész napos verseny. Ezt követően a seniorok és a juniorok léptek pályára , majd Magyarország legjobbjai mérettették meg magukat. Kezdő, kadét, senior kategóriában egyaránt 4-4 pályát kellett teljesíteni a versenyzőknek, elitben, super elitben és juniorban pedig 5-5 szekciót, 3 körrel.

 

 

 

Hegedűs László, aki világszinten is kiemelkedő versenyző elismeréssel szólt a pályáról, mert voltak olyan ugrások, amihez neki is a maximumon túl J kellett teljesíteni. Az ő pályateljesítését minden versenyző figyelte és amikor egy-egy hihetetlen ugrást hajtott végre egyöntetű taps morajlott a pályán. Jó volt látni, hogy a profik, hogyan veszik az akadályokat, melyből minden versenyző tanulhatott. Bravúrnak, nem csak a jó ugrás számított, hanem pl. az is, ahogy egy elrontott ugrást védett ki a versenyző. Egy-egy ilyen eset csak az óra idejét növelte, de a hibapontok számát nem! Ezt is elleshették a versenyen a fiatalok a rutinosoktól.

 

 

 

A verseny képei ITT tekinthetők meg

Szentes, 2010. 08. 27.

 

 

.