Szépségverseny Árpádhalmon

 

 

 

Hatalmas sikert aratott az augusztus 14-én megrendezett Árpádhalom Szépe Szépségverseny, melyre a község apraja-nagyja kilátogatott. A rendezvényre nem csak a faluból, hanem a környező településekről, sőt még Szegedről is neveztek versenyzők.

 

 

 

A zsűri (Szentiné Kovács Beáta, Szecskó Katalin, Berki Tamásné, Huszka Péter) hosszas gondolkodás után 6 fiatalt jutatott a döntőbe, akiket utcai és alkalmi ruhában is megcsodálhatott a közönség. A versenyt vendég-produkciók is színesítették, így többek között felléptek a Stílus Művészeti Iskola növendékei, valamint Ágoston Anita és Juhász Teodóra interaktív énekes-táncos produkciót adott elő, melyen még a közönség is táncra perdült.

 

 

 

A délután műsorvezetője, Kovács Gergő ezt követően osztotta meg a jelenlévőkkel a zsűri döntését, miszerint 1. helyen végzett Kiss Dóra, az udvarhölgyei pedig Bajczár Nikolett Dóra és Szecskó Stefánia Fanni lettek, utóbbi a közönségdíjat is hazavihette. Rajtuk kívül a döntőbe került még Bajczár Beatrix, Tóth Éva és Putóczki Emese is.

 

 

 

A győztesek koronáját és szalagját a főszervező, Szecskó Katalin modell, az egyéb nyereményeket pedig a zsűri további tagjai adták át. Egyébként a lányok egész délután profi kezekben voltak, hiszen Szekercés Mihály fodrász és Szlopóczki Gabriella kozmetikus szépítette őket.

A rendezvény végén - a főszervező mellett – beszédet mondott Szentiné Kovács Beáta, Árpádhalom alpolgármester-asszonya, aki a község vezetőségéből egyedüliként támogatta a rendezvényt, és zsűritagként részt is vett rajta.

 

 

 

A főszervező, Szecskó Katalin lapunknak elmondta: „Boldoggá tett, hogy ennyi embert vonzott ez a kezdeményezés, de fontos kiemelni a támogatók segítségét is, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre az Árpádhalom Szépe Szépségverseny!”

Mivel mindenki nagyon jól érezte magát, ezért a falu lakói szeretnék, ha hagyománnyá nőné ki magát a rendezvény Árpádhalmon, hiszen mindig örülnek az ilyen jellegű programoknak, és szívesen is vesznek részt rajtuk.

 

 

 

A versenyen induló hölgyek sorszámuk szerint: 1.Sárközi Vivien, 2. Tóth Éva, 3.Bajczár Nikolett Dóra (2. helyezett), 4. Szecskó Stefánia Fanni (3. helyezett és közönségdíjas), 5.Bajczár Beatrix, 6. Kiss Dóra (1. helyezett), 7. Kiss Alexandra, 8. Putóczki Emese

 

 

Szentes, 2010. 08. 22.

 

 

.