MONDD, TE KIT VÁLASZTANÁL?

Összefoglaló a Szentesen induló egyéni képviselő- és polgármester jelöltekről

 

Ki kopog? Télapó? Nem, csak a kopogtató céduláért jöttünk! - picit morbid ez az eset, de a következő napokban többször előfordulhat majd ez az eset.

 

Szóval megint eltelt négy év és újra választ az ország! Jelen esetben polgármestereket, egyéni önkormányzati képviselőket, valamint megyei közgyűlésbe jelöl pártokat.

 

Az eddigi híradások 43 jelöltről szóltak, de nekünk sikerült további személyeket találni, akik mint független jelöltek, elindulník az októberi választáson.

 

 Kinagyítható!

 

A FIDESZ mind a 10 körzetben indít jelölteket, és a polgármester jelöltje Farkas Sándor a város országgyűlési képviselője.

Az MSZP hét körzetben indít egyéni jelöltet és kettőben függetlenként indulókat támogat, egy körzetben viszont nem indít. A polgármester jelöltje a jelenlegi polgármester Szirbik Imre.

A JOBBIK szentesi szervezete mind a 10 körzetben állít jelöltet, akik Molnár Attilát kívánják, hogy a polgármesteri székbe üljön.

A PÁLMÁSOK Szövetsége szintén mind a 10 körzetben állított egyéni jelöltet, és Karikó-Tóth Tibor iskolaigazgatót jelölte majdani polgármesternek.

 

Az Együtt Szentesért Egyesület ebben az évben nem kíván részt venni és jelöltet állítani a választáson - tudtuk meg Bácsakiné Fazekas Mártától a egyesület képviselőjétől.

Az MDF és az SZDSZ sem állít jelölteket, és az LMP sem képviselteti magát ezen a választáson.

Ha mégis változna a helyzet, úgy egyből javítjuk összefoglalónkat, valamint várjuk azok jelentkezését, akik el akarnak indulni a választáson és szeretnék, ha az alábbi plakátra felkerüljön.

 

Összesen hét független jelölt is megméretteti magát az októberi választáson. A legnépesebb körzet (mármint a jelölteket tekintve) a kettes számú (Észak-Felsőpárt, Magyartés), mert itt hét jelölt közül kell kiválasztani az általunk legjobbnak ítéltet.

 

A napokban viszik ki az ajánlószelvényeket Szentesen, melyek felhasználásáról a továbbiakban bővebben olvashatnak!

 

Az október 3-i önkormányzati választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényeket ezen a héten - augusztus 16. és 19. között - kézbesítik a választópolgároknak.

 

Az a választópolgár, aki nem kapta meg a választási értesítőt és az ajánlószelvényeket a jegyzőhöz fordulhat. A névjegyzéket augusztus 18. és 22. között kell közszemlére tenni az önkormányzati hivatalokban. A névjegyzékből való kihagyás, illetve a jogosulatlan felvétel miatt szintén ezen időszak, azaz augusztus 18-22. között lehet kifogást benyújtani.

Ebbe az ötnapos időtartamba beleesik a nemzeti ünnep, valamint a hétvége is, amikor a polgármesteri hivatalokban nincs ügyfélfogadás. Ezért a helyi választási irodák a nemzeti ünnep és hétvége idején is ügyeletet tartanak, hogy az érdeklődők betekinthessenek a névjegyzékbe, illetve kifogást tudjanak benyújtani.

Az ajánlószelvényeket Magyarországtérkép-perforációval, a választás típusától függően piros, illetve sárga színcsíkkal védik a hamisítások ellen.

A választópolgárok a borítékban - attól függően, hol élnek - két vagy három ajánlószelvényt kapnak. A tízezernél kevesebb, illetve tízezernél több lakosú településen voksolók a fehérszínű szelvényen a polgármesterre, a sárga csíkoson az önkormányzati képviselőre a piros csíkoson a megyei listára tehetnek ajánlást.

A választók az ajánlószelvényeket egy tömbben kapják, de azok a tömbből kitéphetőek, így külön-külön is felhasználhatóak. A választónak tehát nem kell mind a két vagy három ajánlását ugyanannak a szelvénygyűjtőnek átadnia.

Az ajánlásért az ajánlónak vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos.

Az ajánlószelvény gyűjtését a jogszabály bizonyos helyeken kizárja. Így pl. nem gyűjthető munkahelyen, munkaidőben, tömegközlekedési eszközön, állami és helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségében.

Az ajánlás csak akkor érvényes, ha azon szerepel a jelölt és a jelölőszervezet neve (közös jelölésnél mindegyik szervezet neve), az ajánlást tevő választópolgár neve, címe, személyi azonosító száma, valamint aláírása. Az ajánlásokról tilos másolatot készíteni, illetve tilos az adatokat esetlegesen adatbázis építésére felhasználni.

Szentes, 2010. 08. 17.

 

 

.