Átadták a felújított
Fábiánsebestyéni Általános Iskolát

 

Rendkívül nagy érdeklődés mellett 2010. augusztus 7-én ünnepélyes keretek közt adták át a felújított Fábiánsebestyéni Általános Iskolát. A beruházás megvalósulásával a 21. század oktatási infrastruktúrájával szemben elvárt követelményeknek megfelelő, korszerűen felszerelt, közel 2500 m2-en teljes körűen felújított, akadálymentesített, racionálisan üzemeltethető iskolaépület került kialakításra a községben. A projekt eredményeként 200 gyermek tanulhat modern, egészséges, mindenki számára hozzáférhető iskolai környezetben. A fejlesztést 200 millió forintos EU támogatás segítségével valósítja meg az Önkormányzat.

 

 

 

A meghívott vendégek mellett nagyon sok szülő, tanuló, leendő és volt diák vett részt augusztus 7-én délután a Fábiánsebestyéni Általános Iskola átadó ünnepségén. Az ünnepi műsor keretében Dr. Kós György, a község polgármestere és Piti Anna intézményvezető mutatta be a beruházást és az elért eredményeket, valamint beszédet mondott Szűts László a VÁTI Nonprofit Kft. Szegedi Irodájának vezetője. Gilicze András református lelkész megáldotta, Zsadányi József plébános pedig megszentelte az épületet. Az ünnepélyes szalagátvágás után a vendégek, érdeklődők körbejárták a felújított iskolát.

Kevesebb, mint egy év alatt valósult meg az 1940-es évektől kezdődően több ütemben épült iskolaépület átfogó rekonstrukciója, szigetelése, nyílászárók cseréje, a villamos hálózat teljes körű felújítása, egyes részeken a tetőszerkezet átépítése, a tornaterem felújítása, kerékpár tároló kialakítása.

 

 

 

Az alacsonyabb fenntartási költségek érdekében geotermikus energiát felhasználó, hőszivattyús fűtési rendszert alakítottak ki alapozva a település kiemelkedően jó adottságaira a megújuló energiaforrások tekintetében.

Emellett megtörtént az épület valamennyi fogyatékosságra kiterjedő akadálymentesítése.

A projekt keretében korszerűsödött az oktatási-nevelési eszközháttér is. Többek között tornaszereket (kosárlabda palánkok, tornaszőnyegek, futball labdák, kézilabdák és szöges cipők) szereztek be. A szemléltető kísérleteknek lehetőséget adó vegyi fülke került kialakításra, valamint az idegen nyelvi oktatást hatékonyabbá tevő korszerű nyelvi labort építettek ki.

 

 

 

Folyamatban van a minőségi oktatást támogató tartalmi- és kompetencia fejlesztéshez szükséges tan és szemléltető eszközök (például DVD író-lejátszó, televízió, digitális fényképezőgép, videokamera) beszerzése, illetve az orvosi szoba felszerelésének bővítését szolgáló berendezések megvásárlása is.

A fejlesztést a DAOP-2007-4.2.1./2F számú pályázati kiírásból elnyert 200 millió forintos EU támogatás segítségével valósítja meg a község. A szükséges 22 millió forint önerőhöz további 11 millió Ft EU Önerő támogatást nyert az Önkormányzat.

 

 

 

Az Általános Iskola tanulóinak száma közel 200 fő. A gyermekek többsége fábiánsebestyéni diák, de az iskola árpádhalmi, eperjesi, sőt szentesi és gádorosi diákok képzési helyeként is szolgál, amely jól mutatja az intézmény erős térségi szerepét.

A projekt eredményeként az iskola tanulói modern, egészséges, mindenki számára hozzáférhető iskolai környezetben tanulhatnak. A pedagógusok számára az új infrastrukturális és eszköz háttér lehetővé teszi a bevált oktatási-nevelési módszerek még hatékonyabbá tételét, valamint új eljárások, pedagógiai módszerek alkalmazását.

 

 

 

A szülők számára fontos, hogy a lakóhelyhez közeli iskolába járathassák gyermekeiket, ahol a gyermekek megfelelő körülmények között, hatékony ismeretátadási módszerek alapján szerzik meg a továbbtanuláshoz és a későbbi munkavállaláshoz szükséges alapot. A magas színvonalú közoktatási szolgáltatások tehát segítik a térség népesség megtartó képességének növelését. A megfelelő képzettség javítja az itt élők továbbtanulási, munkavállalási esélyeit és magasabb életszínvonal elérését teszi lehetővé.

Szentes, 2010. 08. 10.

 

 

.