Vihar szaladt át felettünk

 

 

 

2010. július 3-ára még sokáig fogunk emlékezni, mert még az idősebbek sem emlékeznek olyan időre, mint amilyen ezen a napon volt.

Ott kezdődött, hogy egy un. szupercella alakult ki Szolnok közelében, melyből a környékben lakóknak jutott ám szél, de rendesen. Az időjárás előrejelzések előre figyelmeztettek, hogy ebben a régióban elég erős zivatarok alakulhatnak ki, de senki nem gondolta, hogy ilyen pusztítást fog végezni.

A vihar alatt mindenki a családját, és értékeit védte így tettem én is, de a vihar elvonultával igyekeztem egy részletesebb leltárt készíteni.

A károkról még több kép ITT tekinthető meg!

 

 

 

Elsőként a Baross utcán futottam össze egy kidőlt fával, melyet derékban tört ketté. Utána a tűzoltóságra siettem, ahol két diszpécser vette fel a bejelentéseket. A tűzoltók először azokra a helyekre siettek, ahol konkrét életveszély állt fent, vagy nagyobb érték megóvása volt a cél. Két nap alatt több mint 100 bejelentés érkezett a kapitányságra. A környező városokból (még Szegedről is) jöttek tűzoltó, hogy minél hamarabb felszámolják a veszélyhelyzeteket.

 

 

Szentes, 2010. 07. 06.

 

 

.