Szentes idegenforgalmi jelzőtábla az M5-ös autópálya mentén

 

 

Az idei évben számos olyan kisebb-nagyobb intézkedés történt Szentesen, mely nem túl nagy ráfordítással, de igényes kivitelezéssel annál nagyobb sikert hozhat, új irányt mutatva ezzel az idegenforgalomban.

Az immár idegen nyelven is elérhető városi honlap és az országosan is új kezdeményezésnek számító MP3-as hangos idegenvezetés mellett most az ország egyik főütőerét jelentő M5 autópálya mentén került kihelyezésre Szentes város idegenforgalmi jelzőtáblája, mely elősegíti a Budapest felől a Dél-Alföld irányába utazó turisták megnyerését és Szentes felé való irányítását.

 

   

 

A projekt a Magyar Turizmus Zrt., az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közös engedélyével valósulhatott meg.

Szentes, 2010. 07. 22.

 

 

 

.