Csúnya verekedés a Kurcán

Harcos amazon verte végig a férfiakat

 

 

 

2010. július 10-én két rivális banda éppen a Kurcán kenuzás közben találkozott, melynek csúnya verekedés lett a vége. A csatának több száz helybéli lakos volt a szemtanúja, és ki ennek, ki pedig annak a csapatnak szurkolt.

A képeket látva most sokan sajnálhatják, hogy abban a pillanatban nem tartózkodott a Kurca közelében, mert fordulatokban gazdag csatákat vívtak a riválisok egymással.

Azért meg kell említeni azt is, hogy ezen a napon volt mellesleg egy evezős verseny is, de a prímet a délutáni lovagi csata vitte el.

 

 

 

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez a nap a Kurca Regatta napja volt, mely egész napos szórakozást nyújtott az evezés és kenuzás szerelmeseinek.  Kurca Regatta, amelyet az idén már 3 alkalommal rendeztek meg, és évről évre nagyobb népszerűségnek örvend. A kétnapos rendezvényre a népes helyi mezőny mellett érkeztek Nyíregyházáról, Békéscsabáról, Zala megyéből, Kunszentmártonból. Az előző évekkel ellentétben most több helyi siker született.

Ennek a versenynek az egyik részéből láthatóak a képek, mikor is az volt a cél, hogy a csapatoknak egymással kellett szivacsbuzogánnyal bajt vívniuk. A Pola Kajak csapat hölgy csapatkapitánya akkorát alakított ezeken az ütközeteken, hogy megérdemli, hogy „nyitó” anyagként kerüljön fel.

 

 

 

A négyesek kenuversenyén 15 csapat versengett, a tavalyihoz hasonlóan most is a békéscsabai szabadidős kenu egyesület csapata szerezte meg a győzelmet. Második a szentesi Vízilovak, a harmadik a Szt. Jupát kvartettje lett. A kormányosok versenyét a Szt. Jupát versenyzője Valkai Zsolt nyerte, mögötte is két szentesi végzett: Papp Dániel, és Szemerédi András. A ladikosok kategóriájában a Szt. Jupát első számú csapata végzett az élen.

A verseny képei ITT tekinthetők meg!

A sportszakmai szempontból is színvonalas versenyek mellett voltak kiegészítő események is, mint például ergométeres versengés, vízi lovagi torna, kreatív és önállóan kivitelezett hajók bemutatója. A különböző kategóriák győztesei serleget és pénz-és tárgyjutalmakat kaptak. A rendezvény fő támogatója már évek a Pola Kajak Kenu Kft.

Szentes, 2010. 07. 27.

 

 

.