„CIVIL 40”

 

2010. július 31-én rendezték meg Szentesen az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj laktanyájában a „CIVIL 40” fedőnevű „Leszerelési Nagygyakorlatot”. A rendezvény érdekességét az adta, hogy a gyakorlat résztvevői az ország minden tájáról beérkező civilek voltak.

  

 

 

Mácsai Sándor békéscsabai ötletgazda és rendező kezdeményezésére, Orgovány László szentesi szervező segítségével, több hónapos előkészítési munkák után jött létre a rendezvény. Felhívást intéztek találkozóra azon katonaviseltek részére, akik a Budapesti Műszaki Egyetemre 1969-ben felvételt nyerve, előfelvételesként teljesítettek sorkatonai szolgálatot, és az egykori Pontonos Hídász Zászlóalj állományából Szentesen szereltek le 1970-ben.

 A kellemes szombat reggelen sorra érkeztek a „bevonulók” a laktanya bejáratához. Nagy öröm volt számukra ennyi idő után újra találkozni egymással, és a katonai emlékeik színhelyével. A rendezvényen részt vett Szirbik Imre, a város polgármestere, és Juhász József nyugállományú ezredes, a szentesi laktanya volt parancsnoka is, aki nagy segítséget nyújtott a szervezésben.

 

 

 

A napi katonai feladatok illendően század sorakozóval kezdődtek az alakulótéren. A 40 éve leszerelteknek az egykori századparancsnokuk, a 73 éves Menártovics József egykori százados, nyugalmazott alezredes adta ki a vezényszavakat. Mácsai Sándor meghatódottan üdvözölte a megjelent volt katonatársakat, mint mondta élete egyik legszebb napját jelenti ez a mai. Az, hogy a volt századnak mintegy kétharmadát sikerült összeszedni, és ők megjelentek a volt alakulatuknál. Nyers József mérnök ezredes, a jelenlegi Műszaki Ezred parancsnoka köszöntötte az egyetemi századot. Nagy megtiszteltetés számunkra, az alakulat   számára, hogy újra itt vannak és, hogy műszakiak voltak és műszakinak vallják magukat ma is – mondta Nyers ezredes. Szirbik Imre Szentes város polgármestere köszöntőjében kifejtette, hogy büszke arra, hogy ennek a csapatnak, a szervezőinek eszébe jutott, hogy ugyanabba a városba visszatérnek, ahova a sorkatonai emlékeik kötik, amelyik várost egykor egy picikét megszerettek, és ahol katonaként remélhetőleg akkor is jó volt lenni. Szentes mindig is büszke volt katonáira. Azokra a csapatokra, amelyek elvitték a város jó hírnevét szerte az országban.  Egy település attól lesz város, hogy egy közösség élettel tölti be, és köszönöm Önöknek azt, hogy ebben az élettel töltésben részt vettek – fejezte be a város polgármestere. E neves naphoz kötődve közös emlékül fejtette ki a két vezető, hogy Szirbik Úr majdnem napra pontosan, de egy évvel később, egy másik városban, ugyanilyen században szerelt le. Nyers ezredes pedig 37 évvel korábban ugyanezen a napon kezdte el katonai pályafutását. A sorakozó civil ruhásan, de katonásan vigyázzmenettel zárult, melyhez a zenét a Szentes Városi Fúvószenekar biztosította.

 

 

 

A legénységi étkezdében rendhagyó állománygyűlés formájában az alakulat jelenlegi szervezetéről, feladatáról, technikai felszereltségéről tájékoztatta a volt katonákat a parancsnok. Ezt követően a két fő szervező az állomány kiemelkedő személyeit jutalmazásban részesítette, és különlegességként formálisan sor került visszafokozási ceremóniára is.

A csapatmúzeum megtekintése során örömmel ismerték fel a tablókon azt a korszakot, amelynek ők is részesei voltak, és ez nagyban hozzájárult az emlékek felidézéséhez. A laktanya külső kinézetének megváltozása még csak természetes volt a látogatók számára, de a szerződéses állomány szállásai hatalmas meglepetéssel érték őket. Most nélevízióval, berendezett főzőhelységeket, kulturált lakhatási feltételeket láttak. Annak idején – mint mondták – nem így néztek ki a szállások. A sok kényelmes szoba helyett szintenként kettő volt. A jobb oldali és a bal oldali, hatalmas hálókörletek, telis-tele emeletes vaságyakkal, és a csapatfürdőben a heti egyszeri tusolás alkalmával már az is öröm volt, ha hideg és meleg víz egyszerre volt és nem csak az egyik.

 

 

 

A búvárbázis is különleges vonzerővel bírt, hiszen a mai felszerelések, és kialakítás bemutatása  mellett, annak idején sokan voltak, akik nem is léphettek be ebbe komplexumba – és most ez is megadatott részükre. A statikus bemutatón látott technikai eszközök már a mai kort tükrözték. Nem találtak köztük olyat, amely az ők időszakában rendszeresítve lett volna. A legénységi étkezdében finom, katonás babgulyást kényelmesen, nosztalgiázva fogyaszthatták el. Sokan felemlegették, most nem kell sietni, hogy mindjárt jön az „Egészségükre! Vonulj ki!” parancsszó.

 

A délutánt baráti beszélgetésekkel, a „hivatásos nagyotmondó” katonatörténeteinek vidám tréfálkozásával, az emlékek felidézésével telt. Az ország északi-déli, keleti-nyugati tájairól érkezett volt katonák örömmel ismerkedtek újra egymással. Sokan közülük magas szakmai sikereket, társadalmi elismertségeket szereztek. De ezen a napon újra mindenki egyforma volt, a régi barát, a régi katonatárs. A vidám nap után felidézve a leszerelés eseményét, mai formában lovas fogatú hintókkal, dalolva, zeneszóval vonult ki az állomány a vasútállomásra, ahol folytatták a leszerelési ceremóniát.

A laktanya kapuban elköszönve könnyes szemmel így búcsúzott az egyik emlékező: „A bevonulás nem nagy öröm volt, de a leszerelés az nagy volt. Most, hogy 40 év után újra itt lehettünk, ezt újra érezhettük, leírhatatlan élmény. Köszönjük.”

Szentes, 2010. 07. 31.

 

 

.