Zsolt második Guinness rekordja

 

 

 

Sinka Zsolt második Guinness-rekord felállítása Szegeden történt, ahol Peugeot-kat a Szeged Pláza mélygarázsában kötöttek egymás után. Az ilyen fajta rekordot Nick Árpád tartja 9 Trabanttal és Zsolt ezt akarta megdönteni.

 

 

 

Zsolt már megszokta, hogy mindenért meg kell küzdenie így ez most sem történhetett másként, mert a 29 éves szentesi fiatalember első kísérleténél az utolsó autó épphogy csak megmozdult, másodszorra viszont három méteren keresztül húzta a kocsikaravánt. Ezzel Zsolt a Big Familyből is ismert erőművész újabb Guinness-rekordot állított fel.

 

 

 

A rekordkísérletre egy hónapja készült: főleg lábra gyúrt, az autók megmozdításában ugyanis leginkább a lábizomerőnek van nagy szerepe. Bár most „csak" 13–14 tonnát húzott odébb Zsolt, nehezebb dolga volt, mint a tűzoltóautókkal: a tíz Peugeot ugyanis 40 ponton – a kerekeknél – tapadt a talajhoz, amely ráadásul csúszott is. Többször elesett, ennek ellenére újabb rekord született.

 

 

 

Ám Zsolt ennyivel nem elégszik meg. Célja, hogy a Guinness-rekordok felállításában is rekorder legyen: egy év alatt ugyanis 15-öt tervez megvalósítani. Most minden idejét a felkészülésnek szenteli. Hogy legközelebb mit láthatunk tőle, az maradjon titok, de aki kíváncsi rá annak érdemes kilátogatni 2010. június 27-én vasárnap Szentesen a Kossuth térre!!!

Szentes, 2010. 06. 17.

 

 

.